Vágólapra másolva!
Robert Kubica menedzsere, Daniele Morelli azt állítja, a Renault által szerdán kiadott hivatalos közlemény ellenére lehetséges, hogy a lengyel mégis ott lehet a 2012-es idénynyitón.

A Renault szerda délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy Robert Kubica a 2012-es világbajnokság első futamán még nem állhat rajthoz, miután telefonon értesítette őket arról, hogy a teljes felépüléshez több időre van szüksége. A közlemény tényként közli, hogy Kubica kihagyja a szezon elejét, a pilóta menedszere, Daniele Morelli szerint azonban ezt még nem lehet biztosra venni. Kubica ugyanis úgy fogalmazott, "még nem biztos" abban, hogy felépül az idénynyitóra - Morelli szerint jelenleg is az a céljuk, hogy márciusban Melbourne-ben versenyezhessen.

"Nem értem, hogy a Renault miért forgatta ki Robert szavait. Nem igaz, hogy nem épül fel a 2012-es szezonra. Csupán azt állította: nem biztos benne, hogy az első februári tesztek idejére formában lesz" - idézi Morellit a Gazzetta dello Sport. "Arra számítunk, és abban reménykedünk, hogy igenis készen áll majd. Ha nem így történik, akkor is csak pár hónapot késik a visszatérése, 2013-ról soha nem beszéltünk."

Forrás: Renault

Bár a Renault azt írta tegnapi közleményében, hogy Kubica "természetesen" 2012-ben is a csapat tagja lesz, és már a hosszabbításról is tárgyalnak vele, Morelli cáfolta ezt, elárulva, hogy ők már más istállók ajtaján is kopogtatnak. Bár konkrét csapatot nem nevezett meg, az elmúlt hetekben több forrás is tudni vélte, hogy a Ferrari tesztlehetőséget ajánlott a lengyelnek. "A Renault a saját döntése alapján fogja leszerződtetni a versenyzőit, mi pedig alternatív megoldásokat keresünk" - jelentette ki az olasz. "A szerződésünk 2012-re már nem érvényes, valójában december végén lejár. Január elsejétől tehát szabadon mehetünk bárhova."

Morelli meg van győződve róla, hogy visszatérése esetén Kubica ugyanolyan versenyképes lesz, mint a balesete előtt, s ezzel az élcsapatok figyelmét is felkeltheti. "Jelenleg kicsit túlsúlyos, de a jobb lábában már majdnem olyan erősek az izmok, mint a balban. A külső rögzítést kedden veszik le a könyökéről" - magyarázta. "A keze érzékelőképessége rendben van, csak még nem elég erős: az alkarjában hosszú időre mozgásképtelenné tették az izmokat, ezért még sokat kell rajta dolgoznia."

Morelli szerint szeptemberben és októberben lelassult Kubica gyógyulásának üteme, a legutóbbi műtét óta azonban ismét felgyorsult a folyamat. A tervek szerint a lengyel fokozatosan haladva próbálhatja ki magát különböző versenyautókban, de nem gokarttal fog kezdeni, mert az túlságosan rázkódik, és a kormányzása is nehezebb a kelleténél.