Vágólapra másolva!
Az Abu-Dzabiban a fiatal versenyzők számára rendezett teszt második napján is a Red Bull-os Jean-Eric Vergne volt a leggyorsabb, de Jules Bianchi, aki kedden szintén második lett, egy tizedmásodpercen belülre közelítette meg a Ferrarival. További újoncok léptek színre.

Forrás: Red Bull
Jean-Eric Vergne

A 21 éves francia Jean-Eric Vergne - aki az Abu-Dzabi Nagydíj pénteki első szabadedzésén még egy Toro Rossót vezetett - napját több műszaki probléma nehezítette. Reggel a szenzorok makacsolták meg magukat a Red Bull RB7-esben, délután pedig a KERS romlott el. Ennek ellenére a WSR bajnokság idei második helyezettje kedd után szerdán is megnyerte a tesztnapot azzal az 1:40,188-as körével, amit még reggel futott. Ez az idő 17 századdal rosszabb a tegnapi idejénél, és a 1,8 másodperccel a versenyhétvégén futott legjobb körnél, amit Lewis Hamilton ért el a Q2-ben szombaton.

"Eléggé szaggatott reggelünk volt pár szenzor meghibásodása miatt, emiatt megszakítottuk a pályán végzett programunkat, délután pedig még több időt vesztettünk a KERS hibája miatt. A gondokat már megoldottuk, legalább meg tudtunk tenni pár kört, amelyek hasznos adatokat szolgáltattak, holnap remélhetőleg produktívabb napot zárhatunk" - nyilatkozta a Red Bull vezető versenymérnöke, Ian Morgan a nap végén.

Forrás: Red Bull
Jean-Eric Vergne

Vergne a tegnapi 9 tized után ma csak 9 századdal verte meg ferraris honfitársát, Jules Bianchit. A 22 éves versenyzőnek ez összesen már a hatodik tesztnapja volt a Ferrarival, a legjobb idejét ma fél órával a teszt vége előtt futotta meg. Délelőtt főleg a motorprogramok, délután pedig a 2012-es Pirelli abroncsok tesztje volt terítéken. A tegnappal ellentétben a Ferrari aerodinamikájával ma egyáltalán nem foglalkoztak.

"Kicsit csalódott vagyok, mert mindig jobb elsőnek lenni, mint másodiknak, de ez nem olyan fontos - nyilatkozta Bianchi az Autosportnak szerdán délután. "Csak végeztük a dolgunkat, a programunk jól ment ma. A végére sokat javultunk tegnaphoz képest - hét tizedet -, ami pozitív."

A tegnap csak ötödikként végzett DTM versenyző, Gary Paffett ma a harmadik helyre jött föl a McLarennel, hátránya másfél másodperc volt Vergnéhez képest. A brit pilótának nem volt eseménymentes a napja, délelőtt például az összes olaj a pályára folyt az autójából, ami miatt piros zászlóval félbe is kellett szakítani a tesztet.

Negyedik lett Valtteri Bottas a Williamsszel, ami remek eredmény, mivel tegnap bő hét tizeddel rosszabb kört ment, és csak a hetedik lett. Délután a finn autóján a kábelezést kellett javítani az ebédidő alatt, emiatt csak kis késéssel ülhetett újra autóba. Az edzés leintése után pedig azonnal elindult a repülőtérre, mert csütörtökön Makaóban már a Formula-3-as verseny első szabadedzésén kell vezetnie. Emiatt az Abu-Dzabi teszt utolsó napján már Mirko Bortolotti kap majd lehetőséget a grove-i istállótól, aki az idén megnyerte a Formula-2 bajnokságot, korábban pedig már tesztelt a Ferrarinak és a Toro Rossónak is.

A Williams elégedett volt ma Bottas munkájával, aki konstans körökre volt képes egész nap, és az új Pirelli gumikról is hasznos visszajelzéseket adott a csapatnak. "Úgy érzem, elértük, amit akartunk. Fizikailag ez ugyanolyan fárasztó volt, mint az első nap, a hőséggel és a különböző nehézségierő-szintekkel: kemény munka volt, de a végén nem volt probléma. Ez egy nagy lehetőség volt számomra, és igazán élveztem minden pillanatot!" - nyilatkozta Bottas a nap végén.

Forrás: Williams
Valtteri Bottas

A Force India szerdán a venezuelai Johnny Cecotto Juniornak adott lehetőséget, aki 1:42,873-as idejével az ötödik leggyorsabb volt. A 22 éves Cecotto a GP2 és a GP2 Asia sorozatban versenyez, eddig mérsékelt sikerrel (három év alatt három pontot gyűjtött). Hasonló nevű édesapja híres motor- és autóversenyző volt, a nyolcvanas évek elején a Forma-1-ben is megfordult, 1984-ben például Ayrton Senna csapattársa volt a Toleman csapatnál. Fia ma ült életében először Forma-1-es autóban, az ismerkedés után 84 kört tett meg a VJM04-gyel. Főleg a gumitesztelésre koncentrált az indiai csapat, de délután néhány új aeroelemet is kipróbáltak. Cecotto hamar megtanulta kezelni az autót, és hasznos visszajelzésekkel szolgált a főmérnök szerint. Cecotto a leggyorsabb volt azok közül, akik ma ültek először Forma-1-es autóban.

"A mai napomat csak egy szóval lehet leírni: hihetetlen. Minden kitűnő volt attól a pillanattól kezdve, hogy elhagytam a bokszot, hogy megkezdjem az első körömet. Ezek az autók nagyon impresszívek: az erő, a fékek teljesítménye, az aerodinamikai tapadás, amit kapsz a kanyarokban - ettől azt kell mondanom, hogy wow! Még rengeteg dolog volt, ami igazán mély benyomást tett rám, mint például a KERS is. Jó volt, hogy kipróbáltunk néhány 2012-es gumit délután, a csapat elégedettnek tűnt a gyűjtött adatokkal, és a visszajelzésekkel, amelyeket adtam" - nyilatkozta Cecotto Jr. a nap végén.

A Saubernél a Fabio Liemert a hatodik helyen végző Esteban Gutierrez váltotta ma, aki 1:43,637-es idejével 1,3 másodperccel volt lassabb Leimer tegnapi idejénél. A 21 éves mexikói versenyzőnek ez volt életében a harmadik Forma-1-es tesztnapja, legutóbb tavaly ugyanitt vezetett. Idén a GP2-ben a 13. helyen végzett, tavaly viszont megnyerte a GP3 bajnokságot.

Gutierrez mögött a Mercedest vezető Sam Bird végzett ma a hetedik helyen 1:43,834-es idővel. A 24 éves brit pilóta az idén a hatodik lett a GP2 bajnokságban. Ma főleg a 2012-es gumik tesztelésével volt elfoglalva a Mercedes csapat, reggel rövidebb, délután hosszabb etapokat ment Bird. A csapat elégedett volt a versenyző teljesítményével, és a gumikról adott véleményével.

"Ma néhol nagy haladást értünk el a programmal, az összes célunkat elértük, amit akartunk. Érdekes volt a Pirelli 2012-es gumijait első ízben kipróbálni, élveztem a tapasztalatszerzést!" - mondta a nap végén Bird.

Cecotto után Kevin Korjus volt a második leggyorsabb olyan pilóta, aki ma ült életében először Forma-1-es autóban. A WSR-ben az idén négy futamgyőzelmet szerző, 18 éves észt versenyző a Renault-val Abu-Dzabiban 1:43,776-os körre volt képes, ami összetettben a nyolcadik helyre volt elég. 70 kört tett meg a nap folyamán, az autó megismerése után kívül aero- és gumitesztelést is végzett az enstone-i csapatnak, a tempója fokozatosan javult, de a nap végére nagyon kimerült a fizikai megterheléstől.

"Ez főleg egy tanulónap volt számomra - az első lehetőség, hogy vezethettem az R31-est. A prioritást az kapta, hogy egy kis értékelést kapjak. Fokozatosan építettem fel az önbizalmamat, aztán az ebédidőre elég kényelmesen éreztem már magam a dolgokkal. Szerettem volna menni néhány kemény kört, de el kell mondanom, hogy ez nagyon nehéz volt, különösen a nyakam számára, fizikailag, és megtanulni az összes gombot, és mindent a jó időben csinálni. Ez nagyon különbözik a WSR-től. Most úgy érzem, pihenésre van szükségem. Ettől eltekintve nagyon élveztem a napot, mert az autó hihetetlenül jó volt. Mindenhol sokkal gyorsabb, és nagyon mély benyomást tettek rám a fékek is. Egyre jobban éreztem magam, mert az agyam kezdett emlékezni az összes gombra. Megtanultam, hogy még sokat kell javulnom, hogy jó Forma-1-es versenyző válhasson belőlem, és sokat kell dolgoznom a kondíciómon is" - nyilatkozta a kissé elcsigázott Korjus a nap végén.

Forrás: Lotus Renault GP
Kevin Korjus

A Lotust vezető Luiz Razia lett Korjus mögött a kilencedik a szerdai eredménylistán, a 22 éves brazilnak ez volt a harmadik Forma-1-es tesztnapja életében, egyszer a Team Lotusnak, korábban pedig a Virginnek is tesztelt. Razia az idén a GP2 bajnokságban indult, egy pole pozíciót és két dobogós helyet szerzett, összetettben a 12. helyen lett.

Tizedik lett az olasz Kevin Ceccon a Toro Rossóval, legjobb ideje 1:44,808 volt. Szerdán az AutoGP 18 éves bajnoka tette meg ma a legtöbb kört (97-et) a Yas Marina pályán, pedig ő is először ült Forma-1-es autóban. Délelőtt az új aeroelemek, délután az új gumik vizsgálatára koncentrált a csapat, a hibátlanul vezető Cecconnal még egy teljes nagydíj-szimulációt is végrehajtottak.

"Sok munkát végeztünk el ma, teszteltünk új alkatrészeket és a jövő évi Pirelli gumikat is, utóbbiakat összehasonlítottuk a tavalyiakkal. Volt két hosszú etapom, amelyekből sokat tanultam. Tény, hogy úgy érzem, egy napnyi Forma-1-es teszteléssel többet tanultam, mint más kategóriájú autókkal több nap alatt" - nyilatkozta Ceccon.

Az olasz mögött tizedikként a cseh Jan Charouz végzett a Hispaniával, legjobb köre 1:46, 644 volt. A 24 éves pilóta az idén a WSR-ben és Le Mans-ban is indult, két éve pedig bajnok lett a Le Mans Series-ben az LMP1 kategóriában az Aston Martin csapatban. A nap utolsó fél órájában Nathanel Benton kapta meg Charouz autóját, holnap viszont már egész nap mehet majd.

Szerdán a kedden is vezető Charles Pic lett a leglassabb versenyző Abu-Dzabiban. A munkáját az hátráltatta, hogy délelőtt ki kellett cserélni a Virginben egy motoralkatrészt, ami miatt a padlót is el kellett távolítani.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2011_302_2.html