Vágólapra másolva!
A Renault akkor is fenntartja Robert Kubica helyét a csapatban, ha a lengyel nem épül fel teljesen a 2012 márciusi szezonnyitóra.

Robert Kubica idén februárban szenvedett balesetet egy raliversenyen, bár az állapota orvosai szerint hihetetlenül gyorsan javul, még nem biztos, hogy 100 százalékos állapotban lesz a 2012-es szezon kezdetére.

Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke a következőket mondta az Autosportnak: "A legutolsó információim szerint még semmiféle határidővel kapcsolatban nem tud állást foglalni, meg kell beszélnünk vele egy közös kommunikációs tervet. Nyilvánvaló, hogy visszavárjuk. Ha a szezon közben tud visszatérni, miért ne?"

Boullier eredetileg októberig adott határidőt Kubicának, hogy a jövőjéről nyilatkozzon, de ezt később meghosszabbították, bár még most sem derült ki semmi biztos a visszatérés időpontjáról. Boullier nem aggódik, hiszen számtalan más versenyző, például az Abu-Dzabi Nagydíj első szabadedzésén remekül vezető francia Romain Grosjean is pályázik a versenyzőülésre.

"Türelmes vagyok, mert erkölcsileg elkötelezett vagyok az irányában, nagyon fontos számunkra. Ha év közben adódik rá lehetőség, hogy visszatérjen, akkor meg forgjuk próbálni, de ennél többet nem tehetek."

Boullier bevallotta, hogy alig beszélnek Kubicával, ami valószínűleg azért van így, mert a felépülés nem halad olyan ütemben, ahogy a lengyel várta. "Sajnos azt gondolom, hogy még nem áll készen" - mondta a csapatfőnök.

Olyan spekulációk is lábra kaptak, hogy Kubica más csapatokkal is kapcsolatban van (a Ferrari sokáig érdeklődött iránta), mert a Renault-s szerződése az év végén lejár.

"Még akkor is, ha ez üzlet, mi erkölcsileg több mint elkötelezettek vagyunk az irányában, tehát ha ezt akarja csinálni (máshol vezetni), akkor tegye azt. A szerződése lejár az év végén, tehát azt tehet, amit akar. De nem hiszem, hogy talál egy jobb helyet szabadon, mint nálunk" - tette hozzá Boullier.