Vágólapra másolva!
Az FIA 75 méterrel meghosszabbította az első DRS-zónát, a versenyzők azonban így sem biztosak benne, hogy az Abu-Dzabi Nagydíjon könnyű lesz előzni.

Az első két Abu-Dzabi Nagydíjon nagyon nehéznek bizonyult az előzés, ezért a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) idén dupla DRS-zóna kijelölésével próbálta izgalmasabbá tenni a futamot. A szabadedzések után azonban a versenyzők arra panaszkodtak, hogy pénteki és szombati tapasztalataik alapján az állítható hátsó szárny segítségével sem lesz könnyebb sikeres támadást végrehajtani. Ezért az FIA vasárnapra 75 méterrel meghosszabbította az első előzési zónát, amely eredetileg a 7-es kanyar kijárata után 470 méterrel kezdődött volna.

A pilóták ennek ellenére továbbra sem gondolják, hogy könnyű dolguk lesz a futamon. "A tegnapi tapasztalataim alapján nem" - válaszolta Button, amikor arról kérdezték, hogy segíteni fog-e a hosszabb előzési zóna. "A 7-es kanyar kijáratától egészen a 8-asig használtam a DRS-t, és még így is nehezen tudtam megelőzni a többi autót. Az a 75 méter sem jelent majd nagy különbséget, mert így is csak az egyenes felét használhatjuk - elég trükkös lesz."

Hasonló véleményen van a McLaren másik versenyzője, Lewis Hamilton is. "Talán még hosszabbá tehetnék" - vélekedett. "Ugyanaz volt a problémám, mint Jensonnak. Egy Toro Rosso mögött haladtam, az ő autójuk elég gyors az egyenesben. Én használtam a DRS-t, ő pedig nem, de mire utolértem, már túl késő volt. Tavaly is ez történt: az előttem lévő autót támadtam, és pont az egyenes végén értem utol, de addigra nem indíthattam támadást ellene. Ha a DRS-zóna nem kezdődik elég korán, akkor holnap is hasonló lehet majd a helyzet."