Vágólapra másolva!
Felipe Massa és Lewis Hamilton ismét összeakadtak az Indiai Nagydíjon, ezúttal a brazilt találták hibásnak a sportfelügyelők. Mindkét versenyző szerint a másik hibázott.

Az Indiai Nagydíj 24. körében Lewis Hamilton belső íven bebújt Felipe Massa mellé, aki valószínűleg nem vette észre, és ráhúzta a kormányt McLarenjére. Mindketten tovább tudtak menni, de Hamiltonnak első szárnyat kellett cserélnie, Felipe Massa pedig áthajtásos büntetést kapott a sportfelügyelőktől. Idén Monacóban, Silverstone-ben és Szingapúrban is ütköztek már, a maival együtt összesen hatszor.

Hamilton úgy vélte, azért koccant Massával, mert a ferraris nem hagyott elég helyet neki a belső íven. "Nem tudok túl sokat mondani" - jelentette ki Hamilton a leintés után a BBC-nek. "Ez a nap csalódás. A csapatom keményen dolgozott egész hétvégén, ahogy mindig. Nem igazán tudom, mi mást mondhatnék."

"Volt egy egyperces néma tiszteletadás a verseny előtt (Dan Wheldon és Marco Simoncelli tiszteletére - a szerk.), és éppen egymás mellett álltunk. Ő már jó sok ideje nem beszél velem, de hátba veregettem, és sok szerencsét kívántam neki a versenyhez. Aztán az előzés közben megpróbáltam kimászni abból a helyzetből, mert nem úgy tűnt, mintha helyet akarna hagyni nekem, mégis összeütköztünk. Nagyon, nagyon elnézést kérek a csapatomtól."

Hamilton úgy érezte, az ütközésnél megsérült az autója. "Vibrációt éreztem a jobbkanyarokban, olyan volt, mintha a padlólemez a földet súrolná. Úgy nyomtam a gázt, ahogy csak tudtam, de már nem tudtam megfelelő teljesítményt nyújtani" - tette hozzá a brit, aki a Mercedesekhez sem tudott közelebb férkőzni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=fZ6iifvypduGa5Fl

Az ütközés videón

Felipe Massa csak másfél órával a verseny után szólalt meg az ügyben a Ferrari sajtótájékoztatóján. "Nincs vele semmi bajom. Zéró. Ha itt lenne, neki is ugyanazt mondanám, amit most önöknek."

Amikor megemlítették neki, hogy Hamilton azt állította, hogy a gyászszünet után megpróbált véget vetni a kettejük közti ellenségeskedésnek, a brazil így reagált: "Nem, nem próbálta meg. Amikor megpróbáltam beszélni hozzá, elment mellettem. Nem is nézett rám. Itt nem. Az egy perces gyászszünet után mellettem állt, és csak annyit mondott, hogy 'jó versenyt'. Ezzel mit próbált meg? Jó versenyt? Ez nem egy beszélgetés."

"Nem értem, miért kaptam a büntetést. Később fékeztem, mint ő, előtte voltam, ráadásul a pálya jobban tapadó oldalán, és nem láttam, hogy balról jön. Tehát ő volt mögöttem, és belement a bal hátsó kerekembe. Ha nem Lewis lett volna, akkor is mindent így csináltam volna."

Forrás: AFP
Massa végül nem az ütközés miatt esett ki, hanem azért, mert ráment egy betonhurkára, és elört a bal első futóműve

Amikor arról kérdezték, hogy miért nem látta Hamiltont, amikor a TV-közvetítésben úgy tűnt, több alkalommal is belenézett a visszapillantó-tükörbe, így felelt: "Tudtam, hogy mellettem van, de amikor fékeztem - és ez a fontos hely - akkor még nem volt mellettem. Később léptem a fékre, mint ő. Talán le kellett volna lassítanom, hogy elengedjem? Ő volt a pálya poros oldalán, bekanyarodtam, de hátul eltalált. Ha a kerekeink egymás mellett lettek volna, nem fordultam volna be."

Arra a kérdesre, hogy viszály van-e köztük, Massa ezt válaszolta: "Talán csak az ő részéről. Az összes incidens rajta múlt, amikor az autómnak ütközött. Én semmit nem csináltam rosszul."