Vágólapra másolva!
Úgy véli, Indiában akkora a por, hogy nem feltétlenül lesz előnyös a páratlan oldalról rajtolni. Webber szerint az időmérőn nehéz volt jól használni a gumikat.

Sebastian Vettel örömmel nyugtázta, hogy idén 13. alkalommal is megszerezte a pole pozíciót az Indiai Nagydíj időmérőjén, bár úgy vélte, ez a Buddh International Circuiten nem feltétlenül jelent majd akkora előnyt, mint más pályákon.

"Nem tudom, hogy a jobb vagy a bal oldalról lesz-e előnyösebb indulni (én a balon leszek); egyik oldalt sem nevezhetjük tisztának, mert tulajdonképpen középen haladunk ott" - mutatott rá. "Ez izgalmas csata volt, és az első forduló után még nagyon szorosnak is tűnt, ezért a másodikban kicsit javítanom kellett. Úgy döntöttünk, egyszerre csak egy mért kört teszünk meg, és a pálya még mindig csúszott kissé."

Vettel pályafutásának 28. pole-ját könyvelhette el, amivel egyes statisztikák szerint utolérte a legendás Juan-Manuel Fangiót - igaz, csak akkor, ha nem számítjuk bele az 1956-os Francia Nagydíjat, amelynek időmérőjén az argentin futotta ugyan a leggyorsabb kört, de összekeverték ferraris csapattársával, Peter Collinsszal, aki így tévedésből az élről rajtolhatott. "Nem azzal a gondolattal pattanok be a pilótafülkébe, hogy: na jó, még egy pole, és utolérem Fangiót" - jegyezte meg Vettel, amikor felhívták erre a figyelmét. "Ilyenkor magára a feladatra kell összpontosítani."

A Red Bull német versenyzője leginkább attól tart, hogy a versenyen nemcsak az előzéseket, hanem a lekörözéseket is meg fogja nehezíteni az ideális ív mellett összegyűlő por. "Mindannyian a saját pozíciónkért küzdünk, függetlenül attól, hogy elöl vagy hátul vagyunk, ezért mindannyian az ideális íven próbálunk majd maradni" - mutatott rá. "Az ív mellett nagyon poros az aszfalt, és attól függően, hogy hol kell végrehajtani a manővert, még több kanyaron át csúszhatnak majd a gumik, miután egy előzés kedvéért lementünk a poros ívre. Ezzel tehát nemcsak ott veszítünk időt, hanem még utána is, amíg a gumik nem kezdenek újra ugyanúgy tapadni, mint előtte."

Forrás: Red Bull

Mark Webber végül nemcsak Vetteltől, hanem Lewis Hamiltontól is kikapott az időmérő döntőjében, bár ehhez hozzájárult, hogy a második körében csapattársával ellentétben nem javított, mert a Felipe Massa balesete miatt lengetett sárga zászlóknak engedelmeskedve el kellett vennie a gázt. Az első körök után csak 71 ezredmásodperccel volt lassabb Vettelnél.

"Ez a pálya jó kihívás elé állított minket. Nehéz volt kidolgozni az optimális stratégiát az időmérőre" - mondta. "A gumikat egyetlen mért kör alatt nem volt egyszerű munkára fogni, ezért ki kellett találnunk valamit - a csapatok többféle módszerrel próbálkoztak, hogy a lehető legjobb köridőt préseljék ki az autójukból. A pálya nyitószektorában nehéz volt már az első körben jó részidőt elérni."

Webber végül egy kétkörös etappal kezdte a Q3-at, hogy bemelegítse a gumikat, míg Vettel a másik utat választotta, és már egyetlen mért kör után visszatért a bokszba. Az ausztrál így is a 2. kockából startolhat majd, mert Hamiltont három hellyel hátrébb sorolták a rajtrácson.

A Red Bull máris 16 pole pozíciót szerzett egy szezon alatt, ami új rekord: az eddigi csúcs 15 volt, igaz, az a McLarennek (1988/89-ben), a Williamsnek (1992/93-ban) és már nekik (2010-ben) is összejött.