Vágólapra másolva!
A 81. születésnapját ünneplő Bernie Ecclestone úgy érzi, még most sincs szüksége pihenésre, bár a Forma-1-gyel kapcsolatos munkamániája tette tönkre majd huszonöt évig tartó házasságát.

Bernie Ecclestone-t két évvel ezelőtt hagyta el felesége, Slavica, aki majdnem 25 évnyi együttélés után, jelentős vagyonnal távozott a megromlott házasságból. A Forma-1 ura úgy érzi, túlzott munkamániájának köszönheti, hogy gallyra ment a kapcsolatuk.

"Nagyon-nagyon keményen dolgoztam a Forma-1-ért, talán annyira, hogy ez tönkretette a házasságomat" - magyarázta a Die Weltnek a 81. születésnapját éppen pénteken ünneplő Ecclestone. "Túlzottan elfoglalt vagyok, és élvezem, amit csinálok. A legtöbbször reggel kilenctől este hatig dolgozom, a hét összes napján."

"A feleségem ennek nem örült. Huszonöt évig kínoztam a munkámmal, most pedig úgy utazgat a világ körül, mintha nem lenne holnap. Megpróbálja bepótolni a lemaradását" - árulta el a Forma-1 ura, aki semmit nem vethet exneje szemére, hiszen maga sem sokáig szomorkodott 2009-es válása után. Nem sokkal később összejött a nála majdnem 50 évvel fiatalabb brazil Fabiana Flosival, és azóta is egy párt alkotnak.

Arról nem tudni, hogyan viseli a mostani kedves Ecclestone munkamániáját, mindenesetre az biztos, hogy sok közös nyaralásban nem lesz részük. "Nagyon ritkán (megyek szabadságra), és akkor sem hosszú időre. Tíz nap volt a legtöbb, amelyet az elmúlt ötven évben nyaralással töltöttem. Nincs szükségem pihenésre" - szögezte le.