Vágólapra másolva!
Adrian Sutil azonnali választ követel a Force Indiától, míg a Virginnél Jérome D'Ambrosiónak kell aggódnia, mert állítólag már ki is szemelték a helyére Charles Pic-et.

A 2011-es szezon végéhez közeledve már teljes erővel tombol az átigazolási láz. A múlt héten kiszivárgott, hogy a Force India jövőre Nico Hülkenbergre cseréli Adrian Sutilt, aki azonnali megerősítést kér a csapatától arra vonatkozóan, hogy új pilótaülést kell-e keresnie magának. A Force India főnöke, Vijay Mallya korábban azt mondta, decemberig nem foglalkozik a versenyzők kérdésével, mert arra igyekszik koncentrálni, hogy a csapata legyőzze a Saubert és a Toro Rossót a konstruktőri összetettben.

Az eddigi Forma-1-es pályafutását teljes egészében a Force Indiánál (illetve jogelődjeinél, a Spykernél és a Midlandnél) töltő Sutil azonban a Reutersnek most kijelentette: "Én nem tudok decemberig várni. Mihamarabb megpróbálok beszélni (Mallyával), hogy megtudjam, milyen elképzelései vannak. Nincs szükségem rá, hogy olyan sokáig várjak egy pilótaülésre. Azt hiszem, tudom, mire vagyok képes, úgyhogy nem érzem veszélyben magam."

Nem Sutil az egyetlen a mezőnyben, aki aggódhat az állása miatt. Előzőleg az ő neve is felmerült Rubens Barrichello lehetséges utódjaként a Williamsnél, azt az irányt azonban feltehetően elvágta előtte, hogy a grove-i istálló a hírek szerint Kimi Räikkönent igazolta le. A Virginnél pedig csak Timo Glock szerződését hosszabbították meg, Jérome D'Ambrosiót valószínűleg lecserélik.

Mégpedig a De Morgen című belga lap szerint a 21 éves, francia Charles Pic-re, aki idén két győzelemmel negyedik lett a GP2-ben, s akinek állítólag gazdagabb támogatói vannak. Ráadásul a pályafutását a Forma-1-ben jó kapcsolatokkal rendelkező Olivier Panis, a Monacói Nagydíj egykori győztese egyengeti. Szó van arról is, hogy Pic a Toro Rossónál vezethessen a szezon után a fiatal versenyzők számára rendezett teszten.

Forrás: AFP
Sutilnak valószínűleg új állást kell keresnie

2012-re a négy élcsapatnál - a Red Bullnál, a McLarennél, a Ferrarinál és a Mercedesnél - mindegyik versenyző helye biztos, ahogy a Saubernél Kamui Kobajasival és Sergio Pérezzel is hosszabbítottak, akárcsak a Lotusnál Heikki Kovalainennel és Jarno Trullival.

A Robert Kubica visszatérésére váró Renault-nál viszont sem Bruno Senna, sem Vitalij Petrov nem lehet nyugodt az állása felől. A Williamsnél Barrichellónak várhatóan mennie kell, a Toro Rossónál mindkét versenyző ülése inog. Daniel Ricciardóról úgy hírlett, a Hispaniánál töltött tanuló(fél)év után automatikusan a Toro Rossóhoz kerülhet, de a legutóbbi információk szerint már ez sem biztos, és Tonio Liuzzi szintén nincs bebetonozva a csapathoz. Velük és Sutillal illetve D'Ambrosióval együtt összesen kilenc versenyző aggódhat a jövője miatt.