Vágólapra másolva!
Visszatérhet a Forma-1-be, de még egy hónapos rehabilitációra van szüksége Robert Kubicának, aki februárban súlyos ralibalesetet szenvedett. A lengyel ezzel biztosan kifut a neki adott határidőből.

Riccardo Ceccarelli, a versenyzőt a szerencsétlenség után kezelő orvos egy olasz regionális televíziós csatornának azt mondta, a cél továbbra is az, hogy a 26 éves pilóta ismét Forma-1-es autóba ülhessen, de ehhez még időre van szüksége. "Ne feledjük, nagyon súlyos sérülései voltak" - mondta Ceccarelli. "Néhány kolléga elképzelhetetlennek tartotta, hogy újra versenyezzen. Apró lépésekkel gyógyul, de még kell egy kis idő a rehabilitációhoz."

Daniele Morelli, Kubica menedzsere szeptemberben azt nyilatkozta, a Renault istálló fenntartja az egyik versenyzői ülést a lengyelnek, akinek egyelőre nincs érvényes szerződése a 2012-es idényre. Morelli nyilatkozatának ellentmond, hogy a Renault szeretné már biztosan tudni, mi lesz Kubicával, Eric Boullier október végéig adott haladékot a lengyelnek. Ha Kubica eddig nem ad választ arra, hogy képes lesz-e jövőre a legmagasabb szinten teljesíteni, akkor az ultimátum alapján keresnek mást a helyére.

A pilóta február 6-án, egy olaszországi raliviadalon szenvedett súlyos balesetet, a karját, a lábát és a kézfejét többször meg kellett operálni, 11 hétig kórházban volt. A rehabilitáció alatt többször hangsúlyozta, hogy jövőre ismét szeretne versenyezni. Kubica helyét a Renault-nál a német Nick Heidfeld vette át, akit a Belga Nagydíj óta a brazil Bruno Senna helyettesít.