Vágólapra másolva!
A csapatnál tisztában vannak vele, hogy nem maradhatnak sokáig olyan könnyen a csúcson, mint az idén. Jövőre keményebb ellenállásra számítanak.

A Red Bull idén már másodszor zsebelte be mindkét világbajnoki címet, ráadásul sokkal elegánsabban, mint tavaly: az egyénit négy, a konstruktőrit három fordulóval a szezon vége előtt. Bár a Ferrari annak idején, 2000 és 2004 között zsinórban ötször lett bajnok, és sokan a Red Bulltól is hasonló sorozatot várnak, a csapatnál tisztában vannak vele, hogy a fölényük nem tarthat örökké.

"A dolgunk soha nem lesz könnyebb, az biztos, és ostobaság lenne a részünkről alábecsülni olyan csapatokat, mint a Ferrari" - mutatott rá az Autosportnak adott nyilatkozatában a Red Bullt irányító Christian Horner. "A Red Bull fantasztikus istálló csodálatos hagyományokkal, ahogy a McLaren vagy a Mercedes is az."

"Nem vagyunk annyira buták vagy arrogánsak, hogy azt higgyük, a jelenlegi teljesítményünk normális. Tudjuk, hogy abnormális, éppen ezért emberfeletti erőfeszítésekre lesz szükségünk, hogy megismételjük."

"Az ellenfeleink borzasztóan fognak igyekezni a télen. Azt még valószínűleg elviselték valahogy, hogy egyszer megnyertük a címet, de az már alighanem felbosszantotta őket, hogy ez már kétszer is sikerült nekünk. Viszont minden téren biztosítani tudtuk a folytonosságot a csapatunknál, ami fontos lesz."

A Red Bull előnye idén óriási volt: a versenykörök 70 százalékát az ő autóik egyike töltötte az élen. Mégsem bíztak a véletlenre semmit, és a technikai igazgatójuk, Adrian Newey kihagyta a hétvégi Koreai Nagydíjat, hogy a csapat Milton Keynes-i bázisáról felügyelje a 2012-es előkészületeket. Horner szerint idén már az lesz a csapat első számú célja, hogy Mark Webbert behozzák a 2. helyre az egyéni összetettben.

"Láttuk, hogy (Koreában) a McLaren és a Ferrari is ütőképes volt, úgyhogy Indiában, Abu-Dzabiban és Brazíliában is szoros lesz a küzdelem" - vélte Horner. "Izgalmas versenyek jönnek. Koreában is nagyon érdekes volt a második helyért zajló harc."