Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel múlt héten felajánlotta a csapatának, hogy saját zsebből kifizeti az új első szárny Angliából Japánba való szállításának költségeit.

A Red Bull Japánba eredetileg csak két darabot vitt el az új fejlesztésű első szárnyakból, de azok közül az egyiket összetörte Vettel, amikor kicsúszott a pénteki szabadedzésen.

Mivel a kicsúszás nem a csapat, hanem Vettel hibájából történt, Christian Horner csapatfőnöknek meg sem fordult a fejében, hogy Webber autójáról átszereljék a szárnyat az akkor még csak világbajnok-aspiráns autójára. Tavaly egyszer már tettek ilyet Silverstone-ban, és akkor nagy botrány kerekedett az ügyből.

Az új szárny csak 20 perccel az időmérő edzés kezdete előtt érkezett meg az angliai Milton Keynesből Szuzukába, Vettel meg is szerezte vele a pole pozíciót.

Niki Lauda elárulta a Red Bull tévécsatornáján, hogy Vettel felajánlotta a csapatnak, saját zsebből állja a szállítás költségeit.

"Versenyzőként nekem soha nem fordult volna meg a fejemben, hogy fizessek egy repülőútért. De ő volt az okozó és a felelős, és azt mondta, hogy állja a költségeket. Ez is része annak, ami olyan sikeressé teszi a csapatukat" - nyilatkozta a háromszoros világbajnok, légitársaság-tulajdonos Lauda.

Lauda a magángéppel való sürgős szállítás költségeit 150 ezer euróra, azaz 45 millió forintra becsülte.