Vágólapra másolva!
A német legenda Massát legyőzve lett 6. Szuzukában, míg Rosberg a rajtrács végéről a 10. helyig tört előre.

Michael Schumacher számára nemcsak azért jelentett sokat a 2011-es Japán Nagydíj, mert az idén ez volt az egyik legerősebb versenye, hanem azért is, mert honfitársa, Sebastian Vettel itt biztosította be második világbajnoki címét. Schumacher nagyon kedveli Vettelt, a hivatalos sajtótájékoztatóktól kezdve a Bajnokok Tornáján át a tavalyi szezonzáróig számos alkalommal láthattuk őket nevetve beszélgetni, barátian összeölelkezni.

A hétszeres világbajnok ezúttal sem feledkezett meg fiatal vetélytársáról, aki mentoraként tekint rá, és a verseny utáni nyilatkozatában így beszélt róla: "Szeretnék gratulálni Sebastiannak és a csapatának, hiszen egész évben kivételes teljesítményt nyújtottak! Rendkívül sokat jelent számomra, hogy másodszor is megnyerte a világbajnokságot - nagyon örülök neki, és egy kicsit büszke is vagyok rá."

Schumacher a saját teljesítményére is büszke lehetett, hiszen a nagyszerű 6. helyet szerezte meg. Az idén ugyan már végzett előrébb is - Kanadában 4., Belgiumban és Monzában pedig 5. lett -, de ezúttal a három élcsapat versenyzői közül senki sem esett ki, Schumacher pedig kevesebb mint 3 másodperccel Lewis Hamilton mögött szelte át a célvonalat, miközben sikeresen verte vissza Felipe Massa támadásait.

Forrás: AFP

"Nagyon elégedett vagyok a szuzukai eredményünkkel, az autónkból kihoztuk a maximumot, sikerült jó versenyt futnunk. A csapat egész hétvégén nagyszerű munkát végzett, sikerült formába hozni magunkat, és ezt a versenyen is tudtuk kamatoztatni. Úgy gondolom, ennél többet nem lehetett volna sem elvárni, sem elérni" - nyilatkozta Schumacher. A mercedeses számára a lehető legjobbkor küldték pályára a biztonsági autót, az ekkor végrehajtott kerékcserével sok időt nyert: "A kerékcseréket tökéletesen időzítettük, minden a terveink szerint alakult."

Nico Rosberg tűrhetően zárta a szuzukai hétvégét, pedig számára nem alakult jól a péntek és a szombat. Rosberg a szabadedzéseken rendre lassabb volt csapattársánál, az időmérőn pedig hidraulikai problémák miatt nem tudott mért kört teljesíteni, így a 23. helyről kellett rajtolnia. A német végül a 10. pozícióban zárta a viadalt.

"Örülök, hogy sikerült pontot szereznem, jó móka volt a mai verseny, akadt néhány szép előzésem. Ebből a szempontból ez az egyik legnehezebb pálya, a rajtrács végéről indulva nem volt könnyű dolgom. A futam előtt abban reménykedtem, hogy valahol a 8. és a 10. hely között végezhetek, és bár jó lett volna valamivel előrébb jutni, azért ez is tisztességes eredmény. Köszönöm a csapatnak a jó stratégiát és a nagyszerű bokszkiállásokat!"

Rosberg az újdonsült világbajnokról sem feledkezett meg: "Sebastian, gratulálok, megérdemelted a bajnoki címet!"