Vágólapra másolva!
Jenson Button biztosan nem vált csapatot 2012-ben, miután a McLaren bejelentette, hogy többéves szerződést kötöttek a brit világbajnokkal.

A várakozásoknak megfelelően Jenson Button továbbra is a McLaren versenyzője marad: a csapat szerdán jelentette be, hogy többéves szerződést kötöttek a pilótával, aki a 2010-es szezon eleje óta erősíti az istállót. Bár az utóbbi hetekben már olyan híresztelések is felmerültek, hogy Button esetleg a Ferrari érdeklődése miatt vár a hosszabbítással, valójában mindkét fél többször leszögezte, hogy folytatni szeretnék az együttműködést, csak a részletekben kell megegyezniük.

A istállónál két év alatt négy futamgyőzelmet szerző Button állítása szerint "még egy csapatnál sem érezte annyira otthon magát", mint a McLarennél. "A legnagyobb győzelmeim közül négyet itt szereztem, jelenleg a második helyen állok a világbajnokságban, és úgy érzem, hogy még soha nem vezettem ilyen jól" - nyilatkozta a csapat által kiadott közleményben Button, aki idén eddig 17 ponttal többet szerzett, mint csapattársa, Lewis Hamilton, és a mezőnyből ő az egyetlen, akinek a Japán Nagydíj előtt még van matematikai esélye Sebastian Vettel legyőzésére.

"Ezt a teljesítményt csak a megfelelő támogatással lehet elérni, és őszintén hiszem, hogy a Vodafone McLaren Mercedes nagyobb elszántsággal és szenvedéllyel küzd a sikerekért, mint bárki más" - folytatta a 31 éves pilóta. "Eddig sem titkoltam, hogy továbbra is győzelmek és világbajnoki címek megszerzése a célom, és úgy gondolom, hogy ennek eléréséhez a legjobb helyen vagyok."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Jenson remek versenyző, és nagyszerű srác. Azt mondhatom, hogy ő az egyik legjobb képességű, és leginkább tisztelt pilóta, aki valaha nálunk versenyzett. Rendkívül boldog vagyok, hogy a jövőben is velünk dolgozik majd" - nyilatkozta a csapatfőnök, Martin Whitmarsh, aki szerint a McLaren versenyzői alkotják a mezőny legerősebb pilótapárosát. Whitmarsh korábban azt is elárulta, hogy Button munkájára a visszavonulása után is számítana az istálló.

A 2009-es világbajnok hosszabbításának tényét Hamilton is örömmel fogadta. "Jensonnal nagyon jó együtt dolgozni, igazi csapatjátékosként viselkedik azóta, hogy hozzánk szerződött" - dicsérte csapattársát.