Vágólapra másolva!
Ross Brawn szerint Szingapúrban megfelelően működtek a Mercedes legújabb aerodinamikai fejlesztései, a következő versenyeken pedig még nagyobb előrelépésre számít.

A Mercedes új aerodinamikai elemeket próbált ki autóin Szingapúrban, s bár a fejlesztések nem hoztak látványos javulást az eredményekben - Nico Rosberg 7. lett, Michael Schumacher pedig kiesett -, Ross Brawn szerint hasznosak voltak az újítások. Az mindenesetre látszott, hogy Schumacher elég jó tempót diktált a versenyben, kiesése előtt még az akkori leggyorsabb kört is megfutotta.

"Talán úgy tűnik, hogy az élcsapatokhoz képest nem változott a helyzetünk, de ha visszagondolunk a magyarországi futamra - az utolsó versenyre a nagy leszorítóerőt igénylő pályák közül -, ott szenvedtünk" - idézi a csapatfőnököt az Autosport.

Brawn szerint a következő futamokon már az eredményekben is megmutatkozhat a fejlődés, a lassú, kanyargós utcai pályán látott eredményekből ugyanis nem lehet számottevő következtetéseket levonni. Ez a pályatípus ráadásul nem is kedvez a németeknek.

Forrás: AFP

"Az eddigi adatok azt mutatják, hogy előreléptünk. Úgy gondolom, ennek előnyeit különösen a következő versenyeken érzékelhetjük majd, tehát úgy tűnik, minden rendben" - nyilatkozta Brawn, aki szerint a fejlesztések nem "radikálisak", de számos alkatrészt érintenek. "Viszonylag elégedettek vagyunk vele, de ezen a pályán nagyon nehéz felmérni ezeket a dolgokat."

A Mercedes célja, hogy a hátralévő futamokon bebiztosítsák a negyedik helyezést a konstruktőri világbajnokságban - jelenleg magabiztos, 44 pontos előnnyel állnak a Renault előtt.