Vágólapra másolva!
Egy friss vizsgálatra hivatkozva ismét a költségkorlátozás megszegésével vádolják a Red Bullt, a csapatnál azonban állítják, betartották a szabályokat. Christian Horner szerint csak a sikereik miatt piszkálják őket.

A második világbajnoki címe felé menetelő Red Bullt ismét azzal vádolják, hogy 2010-ben megszegte a csapatok által önként vállalt költségkorlátozást (az RRA-t, vagyis a Resource Restriction Agreementet).

A holland Capgemini tanácsadó cég nemrégiben néhány nagyobb csapat - a McLaren, a Ferrari, a Red Bull, a Mercedes és a Sauber - bevonásával készített egy tanulmányt, amelyben azt vizsgálta, az istállók milyen módon alkalmazzák a megállapodást. Sajtóértesülések szerint a Red Bull háza táján problémákat találtak, Christian Horner csapatfőnök azonban Szingapúrban leszögezte: nincs szó szabálytalanságról.

"A hír teljes mértékben valótlan" - jelentette ki. "Megegyeztünk a korlátozásról, és ennek keretein belül dolgoztunk. Ennyi. Az RRA szabta korlátoknak és a jelenlegi szabályoknak megfelelően működtünk. Ezzel pénzt spóroltunk, ahogyan más csapatok is. Sajnos a siker következménye, hogy az emberek elkezdenek vádaskodni."

Ugyanakkor elismerte, a jelenlegi költségkorlátozásnak van néhány részlete, amelyet tisztázni szeretnének. "Az RRA-val még foglalkozni kell a jövőben. Akad néhány alapvető probléma, amelyet meg kell oldanunk. De összességében jó ötletnek tartjuk."

Monisha Kaltenborn, a Sauber ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tanulmány célja nem a szabálytalanságok kiszűrése volt.

"Azért készült, hogy lássuk, hogyan értelmezik és alkalmazzák a szabályokat. Ha valami belekerül egy szerződésbe, onnantól kezdve mindenki szabadon értelmezheti, ebből indultunk ki" - magyarázta, hozzátéve: az elvégzett vizsgálat eredményeit most a FOTA elnöke, Martin Whitmarsh kapja kézhez, aki a problémás részeket a szervezet következő ülésén ismerteti a résztvevőkkel.

Az AUTOSPORT értesülései szerint egyébként a tanulmány fő területeit a szélcsatornában eltöltött idő monitorozása, a gyári erőforrások felhasználása, illetve a vizsgálatok során felhasznált bizalmas adatok védelme jelentette.