Vágólapra másolva!
Csak egyszer ment ki a pályára a Q3-ban, holott kétszer kellett volna, ráadásul a KERS is makacskodott Red Bulljában. Vettelt a rövid végáttétel teheti sebezhetővé.

Sebastian Vettel azt mondja, úgy vert fél másodpercet mindenki másra a Red Bullnak állítólag nem is kedvező monzai pályán, hogy az autóját nem az időmérőre, hanem a versenyre hangolták be.

A világbajnokság éllovasa a szabadedzéseken is gyors volt, a Q3-ban futott körideje azonban mindenkit meglepett, köztük a McLaren versenyzőit is, akik elismerték, hogy esélyük sem volt hasonló időeredményre. Habár az egész mezőnyben Vettel végsebessége volt a legkisebb, amely 21,5 km/h-val elmaradt Sergio Pérezétől, azt állítja, a Red Bull lapos szárnybeállítást használt.

"Ma a versenyt tartottuk szem előtt, de nem voltunk száz százalékig biztosak benne, hogy ez lesz a helyes döntés. Mégis annak bizonyult, így holnapra jól választottunk, aminek borzasztóan örülök" - mondta.

Vettel azon a pályán szerezte meg 25. pole pozícióját, ahol három évvel ezelőtt, még a Toro Rossóval, először rajtolhatott az élről pályafutása során. Elismerte, hogy ő sem számított ekkora fölényre. Autójának gyenge végsebessége azért is meglepő, mert azt állította, hogy két vetélytársa mögött, szélárnyékban futotta a legjobb körét. Az ellenfelei szerint erre az a magyarázat, hogy rövid végáttételt választott, ezért a belső kamerás felvétel tanúsága szerint a leghosszabb egyenesekben négy-ötszáz métert is a fordulatszám-határon tesz meg, ami a versenyen sebezhetővé teszi - hacsak nem tesz szert egy másodpercnél nagyobb előnyre a DRS első aktiválásáig. Webber állítólag hosszabb végáttételt választott.

"Az edzés során végig éreztem, hogy a pálya egyre gyorsabb lesz. Egyszerűen tartottam vele a lépést. Ez a titok, ha van egyáltalán" - magyarázta Vettel. "Nem voltunk biztosak benne, hogy a gumik az első vagy a második körben lesznek a legjobbak, de a másodikban elkövettem egy kis hibát. Amikor újra is kimentem a pályára, tudtam, hogy maradt még tartalék az autóban, mert az első kört magányosan teljesítettem. A másodikban viszont két másik autót követtem, ami mindig jól jön itt."

Forrás: Red Bull

A Red Bull másik versenyzője, Mark Webber azonban viszontagságos időmérőt zárt Monzában, miután a KERS-szel kapcsolatos probléma miatt a Q1-nek is csak késve tudott nekivágni. A regeneratív rendszer a későbbiekben is "össze-vissza" működött az autójában, ráadásul úgy vélte, a Q3-ban nem egy hosszú, hanem a többiekhez hasonlóan két rövid etapot kellett volna teljesítenie.

"A KERS-szel csak későn készültünk el. A srácok végül rendbe hozták, és ez a Q1-re nem is volt túlzottan hatással. A Q2 sem alakult vészesen, de azt ügyesebben előkészíthettem volna, hogy a Q3-at milyen menetrend szerint teljesítsem" - mondta. "Túl bizonytalan volt, hogy egy vagy két menetre menjek ki a pályára. Végül kiderült, hogy a kettő lett volna a helyes."

"Ami pedig a KERS-t illeti, az a következő etap során is teljesen összevissza működött. Vagyis nem terveztük meg elég jól, hogy mit fogunk csinálni, amiben nekem, a versenyzőnek is jelentős szerepem volt."