Vágólapra másolva!
Bár a Pirelli változtatni akar, Ross Brawn még legalább egy évet adna a jelenlegi gumiszabályoknak. Javaslata szerint a megmaradt szetteket a következő futamon kellene felhasználni.

A Pirelli változtatna a jelenleg érvényben lévő gumiszabályokon, és kevesebb kemény keverékű abroncsot bocsátana a csapatok rendelkezésére a következő szezontól. Véleményük szerint ugyanis túl sok gumit - és ezáltal pénzt - pazarolnak el, hiszen a 2011-es idényben eddig minden futam után az összes versenyzőnek megmaradt legalább egy szettje a keményebb keverékből.

A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn azonban nem csökkentené a kemény szettek számát, mert szerinte bármikor adódhat olyan helyzet, amikor az összes gumi felhasználására szükség van. "Lehetetlen minden versenyt úgy befejezni, hogy ne maradjon olyan gumi, amit nem használtunk. Ha kevesebb szett állna rendelkezésünkre, olyan futamokat is láthatnánk, amikor a körülmények miatt elfogynának az abroncsaink" - nyilatkozta az Autosportnak.

"Még a mostani helyzetet is alig szoktuk meg, miért kellene máris módosítanunk? Szerintem legalább egy évig mindent így kellene hagynunk" - jelentette ki Brawn, de azért tett egy javaslatot a probléma megoldására. "Ha a Pirelli aggódik a pazarlás miatt, akkor kitalálhatnánk egy új rendszert, például a megmaradt gumikat átvihetnénk a következő futamra, így nem válnának feleslegessé." Igaz, ehhez az kellene, hogy a gumikat rajta hagyják a felnin.

Brawn azzal sem ért egyet, hogy a Pirellik túl gyorsan elhasználódnak. Szerinte a nagymértékű gumikopás csak előnyére válik a Forma-1-nek. "A futamok izgalmasak, a gumik pedig nem bírják a végtelenségig, ez pont így jó. Megfelelőek ahhoz, hogy szórakoztató legyen a versenyzés. Miért változtatnánk meg őket?"

Forrás: Pirelli