Vágólapra másolva!
Az első monzai edzésnap után Sebastian Vettel elégedett, de úgy érzi, a McLaren az a csapat, amelyre mindenkinek oda kell figyelnie.

Habár Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az Olasz Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén, mindössze 36 ezredmásodperccel előzte meg Lewis Hamiltont, aki délelőtt a nap legjobb eredményét érte el, egyedüliként szorítva 1:24 alá a köridőt. A címvédő ezért tisztában van vele, hogy a Red Bull nem lehet nyugodt, ugyanakkor örül, hogy most abban a Monzában is ütőképesnek tűnnek, amely az elmúlt években az egyik leggyengébb pályájuknak számított.

"Ez érdekes nap volt" - mondta Vettel. "A pálya hagyományosan nem illik hozzánk, de ma elégedettek voltunk az autóval. A McLaren különösen gyorsnak tűnik, a jelek szerint az lesznek a legkomolyabb ellenfelünk ezen a hétvégén, bár ezt pénteken nehéz megítélni, mert túl sok a bizonytalanság. Ma nem volt problémánk, úgyhogy elégedettek vagyunk."

Míg Vettel a pálya első szektorában csak a nyolcadik, a középsőben pedig a második legjobb részidőt érte el, csapattársa, Mark Webber az utolsóban mindenkinél gyorsabb volt. Noha délután 0,458 másodperces hátránnyal csak a két Ferrari mögött, a 6. helyen végzett, az ausztrál is bizakodva fejezte be a munkát.

Forrás: Red Bull

"Seb és én ma eltérő programot bonyolítottunk le, de este majd összevetjük a begyűjtött adatokat" - mondta. "Mindkét keverékű gumi jól viselkedik, a második edzésen az opcióssal (lággyal) végeztük el a munka oroszlánrészét. Azok után, hogy erre a versenyre változtak a kerékdőlésre vonatkozó irányvonalak, néhány dolgot módosítottunk. A beállítások problematikusak itt, mert kompromisszumot kell kötni a kanyarokban elért tapadás és a végsebesség között."