Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton a Belga Nagydíjat sem úszta meg incidens nélkül, ezúttal Kamui Kobajasival ütközött, és kiesett. A McLaren pilótája eleinte nem értette, miért történt a baleset, de később elismerte, hogy ő hibázott. Videón az eset.

A Belga Nagydíj időmérő edzésén Pastor Maldonadóval összetűzésbe kerülő Lewis Hamilton a futamon még rosszabbul járt: bokszkiállása után, a verseny 13. körében Kamui Kobajasit előzte meg a Les Combes sikán előtti Kemmel egyenesben, de a japán nem maradt le, a bal oldalán maradt. Pár száz méterrel odébb aztán összeakadtak, mert a brit nem sejtette, hogy japán versenyzőtársa még mellette van, és mit sem sejtve az ideális ívre húzódott. Hamilton először a szalagkorlátnak, majd a gumifalnak ütközött, és kiállni kényszerült a versenyből.

"Őszintén szólva, nem igazán tudom, hogy mi történt" - nyilatkozta Hamilton a BBC-nek a baleset után. "Csak arra emlékszem, hogy nekimentem a falnak, ráadásul elég keményen."

"Ez elég szerencsétlen a csapat szempontjából - jó helyen álltam, és éppen megelőztem az előttem álló versenyzőt, aztán egyszer csak eltalált hátulról, és véget ért a versenyem. Ilyen az autóversenyzés. Sok olyan futam volt már az idén, ahol nem értünk célba, ez most megint így alakult" - magyarázta csalódottan Hamilton. Néhány órával később viszont egy Twitter-bejegyzésben elismerte a felelősségét: "Megnéztem az esetről készült felvételeket, és beláttam, hogy 100 százalékig az én hibámból történt az ütközés. Nem hagytam Kobajasinak elég helyet, azt hittem, már előtte vagyok."

A McLaren versenyzője bevallotta, valószínűleg akkor is nehéz lett volna felvennie a versenyt a Red Bullokkal, ha folytatni tudja a futamot, az autója ugyanis nem volt tökéletes.

"Nem tudom, miért, de nagyon lassúak voltunk az egyenesben, rendkívül lassúak" - jelentette ki. "Mindenki elhúzott előlem az egyenesben, és csak a pálya többi részén tudtam felzárkózni hozzájuk. Azt hiszem, egy kicsit nagy volt a leszorítóerőnk. Ennek ellenére jó pozícióban voltunk, az egyik Ferrarit sikerült is megelőznöm. Legalább a dobogóra odaférhettünk volna."

Hamilton így a harmadik helyről az ötödikre csúszott vissza a világbajnokságban, Fernando Alonso és Jenson Button is megelőzte, hátránya pedig már 113 pont Vettelhez képest.