Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton szerencsésnek érzi magát, hogy az első szabadedzésen, 230 km/óránál történt megcsúszásából nem lett óriási bukás.

Lewis Hamilton délelőtt először még intermediate gumikkal hajtott ki a rendkívül vizes pályára, amikor az egyik leggyorsabb kanyar, a balos Blanchimont előtt veszélyesen megcsúszott alatta a McLaren, felúszva egy vízátfolyáson.

"Áthajtottam egy kisebb patakon, ami a pályán folyt keresztül - körülbelül 230 km/órás sebességgel haladhattam -, amitől teljesen keresztbe állt az autóm, kilinccsel előre mentem. Örülök, hogy elég éber voltam a korrigáláshoz, máskülönben úgy végezhettem volna, hogy az autó mind a négy sarka és mindkét szárnya letörik!"

Mivel az időmérő és a verseny között a parc fermé szabályok értelmében alig lehet állítani az autón, és az egész hétvégén változékony idő várható, Hamilton szerint a hétvégén az lesz a kulcskérdés, hogy megtalálják-e a helyes leszorítóerőt és a váltó megfelelő áttételezését, amit szombat reggelig kell rögzíteni.

"Már a hétvége kezdete előtt számítottunk rá, hogy ez nehéz lesz, mert a DRS komoly befolyásoló tényező" - mondta. "A hatos fokozat lepörög, ezért felváltunk hetesbe, de néha, amikor a DRS-t nem nyitjuk fel, hatosban kell maradnunk. Ráadásul a verseny elején a magas üzemanyagszint is hatással van erre."

"Az csak egy dolog, hogy beállítjuk az autót az időmérőre, de arra is ügyelnünk kell, hogy a versenyen, DRS nélkül se veszítsünk túl sok időt."

A McLaren emellett különféle hátsó vezetőszárnyakkal kísérletezett a nap folyamán, hogy megtalálja a megfelelő leszorítóerőt. "Mindent megtettünk, hogy az ismétlődő záporok között adatokat gyűjtsünk a különféle hátsó szárny-csomagokról" - erősítette meg a csapatfőnök Martin Whitmarsh. "Ma este áttanulmányozzuk ezeket, hogy a hétvége további részére összeállítsuk az optimális alkatrészeket."

Forrás: McLaren

Jenson Button, aki a délutáni edzésen egy hellyel csapattársa előtt, harmadikként végzett, száraz időben bízik. "Az eső nem segítette elő, hogy sok hasznos összehasonlítást elvégezzünk, ezért kihívás lesz megtalálni, hogy melyik irányba induljunk el a beállítással, de biztos, hogy végül meg fogjuk találni a jót" - mondta. "Egyértelműen azt szeretném, ha száraz idő lenne vasárnap. Feltételezem, hogy esőben is jó munkát végeznénk, de szerintem száraz pályán nagyon erősnek tűnünk."

"Személy szerint azt gondolom, hogy nagyobb móka lenne nyitott hátsó szárnnyal átmenni az Eau Rouge-on - másfelől viszont el kell mondani, hogy az FIA a helyes döntést hozta meg: annyi leszorítóerőt veszít az ember a DRS aktiválásával, hogy biztonságosabb zárva hagyni azt a kanyar közepén."