Vágólapra másolva!
Az indiai pilóta visszakapja a Hispania pilótaülését a hazai versenyére.

Narain Kathikeyan az Európa Nagydíj után volt kénytelen átadni a második számú Hispania versenyzőülését a World Series by Renault-sorozatban is versenyző ausztrál Red Bull-pártfogolt, Daniel Ricciardo számára. Hazai versenyére, az október legvégén Újdelhiben megrendezésre kerülő első Indiai Nagydíjra azonban visszaülhet az autóba.

"Egy álom volt számomra, hogy versenyezzek a Forma-1-ben a hazai közönségem előtt. És most a Jaypee-csoport segítségével ez az álom meg fog valósulni" - utalt az indiai verseny promóter cégére a versenyző.

A Forma-1 másik indiai pilótája, a Lotustól az idei Német Nagydíjon lehetőséget kapott Karunk Chandok azonban nem ennyire biztos benne, hogy részt vehet az októberi versenyen a vadonatúj Buddha-versenypályán.

"Mindig is mondtam, hogy a versenyzésem a Német Nagydíjon egyszeri alkalom volt. Úgy tűnt, a csapat elégedett volt a teljesítményemmel, úgyhogy meglátjuk, mi fog történni." - nyilatkozta Chandok a Hindustan Times-nak.