Vágólapra másolva!
A hungaroringi tűzeset olyan mértékben károsította Nick Heidfeld autóját, hogy a Renault kénytelen új kasztit készíteni neki.

Forrás: AFP

A német pilóta autója egy hosszúra nyúlt bokszkiállás után kapott lángra a Magyar Nagydíjon, a bokszutcát még el tudta hagyni vele Heidfeld, de aztán pár méterrel arrébb leparkolt a fűre, és kiugrott az egyre erősebben égő autóból. Heidfeld egy karcolás nélkül megúszta az esetet, bár nagyon megijedt a forróságtól, az autója viszont komolyan megrongálódott, olyannyira, hogy a Renault tegnap közleményben tudatta: új kasztnira lesz szükség.

Úgy látszik, ekkora kárral ők sem számoltak, vasárnap az [origo] F1hírek kérdésére még a Hungaroringen azt mondták a csapat képviselői, hogy nem kell kidobni a drága és nehezen pótolható alkatrészt, de ez az álláspont pár nap alatt megváltozott, ahogy tüzetesebben is meg tudták vizsgálni a sérült autót.

"Ez egy nagyon nemkívánatos incidens volt, mert arra kényszerít minket, hogy leírjuk azt a kasztnit" - mondta a csapat technikai igazgatója, James Allison. "Lépéseket fogunk tenni a következő verseny előtt, hogy csökkentsük egy hasonló tűz előfordulásának esélyeit, és hogy biztosítsuk, hogy a légtartály ne tudjon túlmelegedni."

"Kapcsolatban vagyunk az FIA-val, egyrészt, hogy teljes beszámolót adjunk nekik az esetről, és hogy beszámoljunk nekik azokról az intézkedésekről, amelyeket egy hasonló eset megelőzése érdekében hozunk."

Nézze meg a tüzet videón is!

Allison azt is elmondta, hogy a vizsgálatuk kimutatta, hogy a tűz utáni robbanást (amelyben megsérült az egyik tűzoltó lába) az a légtartály okozta, amelyik a motor pneumatikus szelepvezérléséhez biztosítja a sűrített levegőt. A technikai igazgató szerint számos körülmény együttesen okozta a tüzet.

"Először is, egy kicsit más motorvezérlő programot használtunk az időmérőn, amitől forróbb lett a kipufogó, mint egyébként. Úgy hisszük, hogy ez a magasabb hőmérséklet okozott egy repedést a kipufogó csövén."

"Azt feltételezzük, hogy a repedés tovább terjedt a verseny körei alatt, amíg el nem következett a bokszkiállás. Ez nem volt evidens számunkra, mert úgy hisszük, hogy a hiba a hőmérséklet szenzorral ellentétes oldalon történt. Véleményünk szerint, amikor Nick kiállt a bokszba, már részben sérült volt a kipufogója."

"A kerékcsere hosszabb volt az átlagosnál, a motor 6,3 másodpercig magas fordulatszámon üzemelt, amíg a kerékcserét be nem fejezték."

"Ilyen körülmények között sok üzemanyag kerül végül a kipufogóba, amelynek a hőmérséklete ilyenkor másodpercenként 100 Celsius fokkal emelkedik. Ez a hőmérséklet-emelkedés elég volt ahhoz, hogy tönkretegye az eleve sérült kipufogót, és hogy tűz keletkezzen a karosszériaelemek alatt" - tette hozzá Allison.