Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone álma, hogy egy második versenyt rendezzenek az Egyesült Államokban, közelebb került a megvalósuláshoz, ugyanis tárgyalások kezdődtek egy New Jerseyben tartandó utcai versenyről.

Idén már aláírták a szerződést a Texas államban hamarosan felépülő új pályával, Austinnal, de Ecclestone komolyan fontolgatja, hogy egy második futamot is elvinne az Egyesült Államokba.

Kedden Weehawken (New York egy városrésze) és Nyugat New York polgármesterei elárulták, hogy előzetes tárgyalásokat kezdtek egy befektetői csoporttal, hogy 2013-tól a városban Forma-1-es versenyt rendezzenek.

A pálya egyik lehetséges nyomvonala a Hudson folyó mellett vezetne New Jersey szélén, háttérként a híres manhattani panoráma szolgálna.

Richard Turner, Weehawken polgármestere, és Felix Roque, Nyugat New York polgármestere egy közös állásfoglalásban közzé tette, hogy jelenleg vizsgálják a New Jerseyben rendezendő utcai verseny megvalósíthatóságát és a lehetséges gazdasági előnyeit.

"Ezekben a bizonytalan gazdasági időkben, amikor minden közvetlen és közvetett bevétel létfontosságú, a Forma-1-es versenyünk nagyon pozitív lökést adhatna a polgáraink számára" - olvasható a közleményben.

"Biztosítanunk kell, hogy a verseny megrendezésének kiváltságos jogával járó financiális előnyök egyenlően lesznek elosztva, és az adófizetők dollárjai nem lesznek felhasználva hozzá."

Bernie Ecclestone-nak tetszik a New Jersey-i futam ötlete.

"Manhattan előtt lenne New Jerseyben, felhőkarcolókkal a háttérben. Ha 15 percre lenne a pálya New York központjától, az csodálatos lenne" - nyilatkozta a Forma-1 jogtulajdonosa.

Az utóbbi években már számos próbálkozás volt, hogy versenyt rendezzenek az Egyesült Államokban, legutóbb épp tavaly, amikor a tiltakozások miatt végül lemondtak a Liberty State Parkban tervezett futamról.