Vágólapra másolva!
Mark Webber szerint a Red Bullnak javítania kell versenytempóján, ha vissza akar kerülni a dobogó tetejére.

A szezon elején megkérdőjelezhetetlen volt a Red Bull fölénye, a világbajnoki címvédő nyolcból hat versenyt megnyert. Az utóbbi futamokon csökkent, sőt olykor el is fogyott a Red Bull előnye, a legutóbbi négyből már csak egy versenyen született Red Bull-siker, amire Mark Webber szerint reagálnia kell a csapatnak.

Webber a múlt heti Német Nagydíjon a pole-ból indulhatott, mégis csak harmadik lett, ami az ausztrál szerint elég egyértelmű üzenet: javítani kell az autó versenytempóján. "Nem hiszem, hogy sokkal többet tehettem volna a Nürburgringen" - mondta Webber. "A határon autóztam. Természetesen csalódott vagyok az elszalasztott győzelem miatt, tudjuk, hogy javítanunk kell az autó vasárnapi teljesítményén."

"Ez egy olyan terület, ami az utóbbi időben problémákat okozott, feltétlenül ki kell valamit találnunk." Webber szerint nem feltétlenül jelzésértékű, hogy a Nürburgringen csak harmadik, negyedik helyen zárt a Red Bull. "Nehéz ez alapján jósolni a szezon második felére. Most olyan pályára megyünk, amely jobban kedvez nekünk, mint a Nürburgring. Meglátjuk."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Őszintén szólva úgy gondolom, hogy tavaly nagyobb volt a fölényünk, mint idén. A győzelmek is szorosak olykor, nem húsz másodpercesek." A Red Bull kánikulára számított a Hungaroringen, de inkább tavaszias idő lesz hétvégén, úgyhogy nem kizárt, hogy újabb nehéz hétvége vár az istállóra.