Vágólapra másolva!
A hivatalos záróbulit szokás szerint a Symbol Budapestben rendezik meg a nagydíj estéjén. Az eseményen általában sok versenyző is tiszteletét teszi.

Forrás: AFP
Jamamoto Budapesten DJ-skedik

Aki szeretne testközelből találkozni a hőseivel, itt az alkalom: a verseny estéjén, azaz július 31-én szokás szerint a Symbol Budapestben rendezik meg a Magyar Nagydíj hivatalos afterpartyját, amelyen maguk a pilóták is előszeretettel szokták képviseltetni magukat. Az elmúlt években olyanok is ott voltak, mint Lewis Hamilton, Jaime Alguersuari, Nico Rosberg, Adrian Sutil, Kimi Raikkönen, Felipe Massa vagy Rubens Barrichello.

Az igazi kuriózum azonban Szakon Jamamoto lesz, aki a pályán ugyan nem büszkélkedhet kiugróan jó eredményekkel, de a versenyautó kormányát most DJ-pultra cseréli, hogy bravúros előzések helyett a zenéjével próbálja megörvendeztetni a közönséget. A japán versenyző évek óta hódol ennek a szenvedélyének, így rutintalannak semmiképpen nem tekinthető. A tavalyi afterpartyn egyébként többek között a Toro Rosso pilótája, Jaime Alguersuari gondoskodott a hangulatról, aki már élő TV-adásban is DJ-skedett, és egy januári buli óta "DJ Squire" (azaz "gavallér") művésznéven lép fel. Egyébként Jamamoto mellett idén olyanok szolgáltatják majd a zenét, mint Zenbi, Julia Carpenter, Kiss Endi, George Brown és Toto Jr.