Vágólapra másolva!
Akkor sem akar másodhegedűst maga mellé, ha esetleg nem Lewis Hamiltonnal együtt versenyez tovább.

Nem kizárt, hogy Lewis Hamilton és Jenson Button már nem lesznek sokáig csapattársak, mivel egyre több jel utal arra, hogy Hamilton veszi a sisakját, és távozik a McLarentől. Ráadásul még Button sem hosszabbított a csapattal, ami nem csoda, mert a hírek szerint érdeklődik iránta a Ferrari is, ezért nem akar elvágni maga előtt egy utat sem.

Buttonnak korábban olyan csapattársai voltak, mint például Jacques Villeneuve, Giancarlo Fisichella és Rubens Barrichello. Ám amikor az ESPNF1 megkérdezte, hogy a továbbiakban is egy Hamiltonhoz hasonlóan erős versenyzőt szeretne maga mellé, azt válaszolta: "Igen, azt hiszem. Mindannyian olyan csapattárssal dolgozunk együtt szívesen, aki el akar érni valamit. Mindenki szereti meghajtani magát, éppen ezért akartam Lewis oldalán versenyezni a McLarennél. Olyasvalakivel akartam egy csapatban lenni, aki már nyert világbajnokságot, és újra a címért küzd, mert ez rám is ösztönzően hat."

"Természetesen fogalmam sincs, hogy mi vár rám a jövőben, de olyan csapattársat szeretnék, aki erős, és tényleg harcolni akar, nem olyat, aki készségesen eljátssza a másodhegedűst. Nem azért vagyunk itt; a többiekkel ugyanúgy küzdenünk kell, mint a csapattársunkkal."

Noha Button az idei időmérőkön eddig 6:2 arányban vereséget szenvedett Hamiltontól, az összetettben ő áll jobban, mivel 12 ponttal többet szerzett.