Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton szerint Nigel Mansellnek és Jacques Villeneuve-nek semmi köze hozzá, hogy hova igazol a jövőben, és kijelentette, egyelőre őt magát sem foglalkoztatja a kérdés.

Ahogy azt Lewis Hamiltontól mostanában megszokhattuk, a brit versenyző ismét kemény szavakkal fejezte ki véleményét a szerződésével kapcsolatos találgatásokról. Miközben az utóbbi időben egyre több híresztelés kering a paddockban arról, hogy Hamilton a Red Bull egyik versenyzőülésére pályázik, Nigel Mansell és Jacques Villeneuve a sajtón keresztül figyelmeztette a McLaren versenyzőjét: szerintük kockázatos döntés lenne a csapat saját nevelésű versenyzője, Sebastian Vettel mellé igazolni.

Hamilton azonban a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hidegen hagyja a korábbi bajnokok véleménye. "Szerintem ez elég vicces" - mondta Mansellék nyilatkozatáról. - "Nem vagyok benne egészen biztos, hogy bárkit is komolyan érdekelne, mit beszélnek ezek az emberek. Úgy gondolom, ha valakinek véleménye van a dologról, azt tartsa meg magának."

A 2008-as világbajnok továbbra sem hajlandó elárulni, mik a tervei azok után, hogy jelenlegi szerződése 2012 végén lejár a McLarennél. "Nincsenek terveim. Nem gondolkozom azon, hogy mi fog történni a jövőben" - jelentette ki, majd hozzátette, hogy a mostani helyzetével elégedett, és csak a versenyzésre koncentrál. "A következő másfél évre még érvényes a szerződésem" - mondta.