Vágólapra másolva!
A csapatfőnök, Christian Horner most részletesen is kifejtette, hogy miért nem szeretné szerződtetni Lewis Hamiltont. A végső döntés azonban nem az övé.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner már korábban is célzott rá, hogy nem szeretné leigazolni a McLarennel elégedetlen Lewis Hamiltont Sebastian Vettel mellé, de most részletesen is megindokolta az álláspontját.

"Egy Hamilton-Vettel kombináció papíron bármelyik csapat számára nagyon vonzó lenne. Egy ilyen párosításnál azonban a két versenyző viszonyának dinamikájára kell odafigyelni, és nehéz elképzelni, hogy két olyan élsportoló, aki az abszolút csúcson van, harmóniában dolgozhatna egy tető alatt" - mondta Horner.

Ez nem vet túl jó fényt Mark Webberre, mivel azt sugallja, hogy ő nincs az "abszolút csúcson", hiszen a Red Bullnak vele kapcsolatban nincsenek ilyen aggályai. Horner szerint azonban "a történelem bebizonyította, hogy az ilyen párosítások - akár (Alain) Prostra és (Ayrton) Sennára, akár (Nigel) Mansellre és (Nelson) Piquet-re gondolunk - általában nem működnek."

"Lewis csodálatos versenyző, alighanem a világ három legjobbjának egyike, de jelenleg nagyon elégedettek vagyunk a saját párosunkkal" - tette hozzá Horner. - "Seb rövidebb pályafutása alatt máris több nagydíjat nyert, mint Lewis, ahogy több pole-t is szerzett, és ugyanannyi világbajnoki címe van. Nagyon örülünk, hogy nálunk versenyez!"

A 24 éves Vettel éppen a múlt hétvégén, Valenciában múlta felül Hamiltont 16. győzelmével, pedig kilenccel kevesebb nagydíjon állt rajthoz. A Red Bull márciusban hosszabbított vele 2014-ig. Ráadásul, jegyezte meg Horner, "mi úgy tudjuk, Lewis szerződése a McLarennél jövőre is érvényes. Sebbel hosszú távra szól az együttműködésünk. Ő a Red Bull tehetségkutató programjának nevelése, és elégedettek vagyunk Mark Webber teljesítményével is. Nem igazán látjuk, Lewis hogyan illene bele a képbe."

Mivel Fernando Alonso nemrég 2016-ig aláírt a Ferrarihoz, és hajdani rivalizálásuk tükrében valószínűleg nem szívesen lennének újra csapattársak, ha a Red Bull elutasítja, Hamiltonnak nem marad más reális alternatívája a McLarenen kívül. Horner azonban elismerte, hogy a végső döntés nem az ő kezében van. "A versenyzőkkel kapcsolatos döntéseket valójában Dietrich (Mateschitz) hozza meg" - mondta. "Adrian (Newey) és én azonban meg fogjuk osztani vele a javaslatainkat, és eddig minden egyes alkalommal hallgatott ránk. A csapat az övé, de nem tárgyalt sem Lewisszal, sem a menedzsmentjével."

Hamilton a Kanadai Nagydíj időmérője után olyannyira hirtelen felindulásból kereste fel Hornert a Red Bull motorhome-jában, hogy állítólag egy cateringes lányt kért meg a csapatnál, akit ismert, hogy hozza össze vele. "Azóta ismerem Lewist, hogy az F3-ban versenyzett, és szemlátomást nagyon bosszús volt" - árulta el Horner. "De szigorúan személyes beszélgetést folytattunk. A többi csak találgatás. Mindenesetre érthető, ha jelenleg kicsit frusztrált."

Hamilton F1-es pályafutásának első két évében kilenc győzelmet aratott, de az utóbbi három szezonban eddig csak hat futamot tudott megnyerni, és az idén ismét nincs reális esélye a vb-cím megszerzésére sem. Bár a szerződése a McLarennel 2012 végéig érvényes, állítólag van benne egy záradék, amelyet kihasználva már a jelenlegi szezon után elhagyhatná a csapatot, ha nem áll elég jól a világbajnokságban.