Vágólapra másolva!
Paul Hembery sportigazgató szerint igazságosabb lenne, ha az időmérő harmadik szakaszát kihagyó versenyzőknek a Q2-ben használt abroncsokon kellene rajtolniuk.

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery megelégelte, hogy egyes versenyzők azzal próbálnak előnyt szerezni, hogy gumispórolás céljából egyetlen kört sem teljesítenek az időmérő edzés harmadik szakaszában.

A szabályok értelmében az időmérőn és a versenyen összesen hat szett abroncs áll a versenyzők rendelkezésére, és a legjobb tíz közé bekerült pilótáknak azzal a gumival kell megkezdeniük a futamot, amelyen a leggyorsabb körüket teljesítették. A Q3-at önként kihagyó versenyzők nem csupán spórolnak a versenyre, hanem szabadon megválaszthatják, hogy melyik összetételű gumival kívánnak elrajtolni a futamon.

"Beszéltünk a csapatokkal a problémáról" - nyilatkozta Hembery az Autosportnak, majd elárulta, hogy már javaslatot is tett a Sportszakmai Munkacsoportnak. "Abban az esetben, ha valaki a Q3-ban nem teljesít mért kört, akkor a Q2-ben használt gumikkal kellene indulnia a versenyen, tehát nem származna előnye abból, hogy nem ment ki a pályára."

Forrás: Pirelli
Forrás: Pirelli

Hembery szerint a munkacsoport tagjai pozitívan fogadták a javaslatot. "Nagyon jó ötletnek tartották, hiszen ez mindenkit megakadályozna a trükközésben" - mondta.

"Ha valakinek problémája van, és nem megy ki a Q3-ban, akkor is olyan gumikon kell majd rajtolnia, amelyekkel már teljesített egy bemelegítő kört, egy mért kört és egy levezető kört is, tehát ugyanolyan állapotban lennének az abroncsai, mint mindenki másnak. Ez a legsportszerűbb megoldás, remélhetőleg bevezetik majd" - magyarázta a szakember.

Hembery biztos benne, hogy a csapatok is támogatnák az időmérőre vonatkozó szabályok megváltoztatását, a Forma-1 rajongói pedig mindenképpen jól járnának, hiszen több autót és nagyobb küzdelmet láthatnának a kvalifikáció utolsó szakaszában.