Vágólapra másolva!
Heidfeld úgy érzi, a Renault áttörést ért el abban, hogy végre megértette a problémáit, és elkezdett a teljesítményének javításával foglalkozni.

Nick Heidfeld szerint annak ellenére, hogy kiesett a Kanadai Nagydíjon, Montrealban már látszottak a Renault fejlődésének jelei, hiszen sokáig még a dobogóra is esélyes volt, amíg össze nem ütközött Kobajasival.

"Fontos volt a csapatnak, hogy úgy jöjjünk el Kanadából, hogy megértettük a monacói problémákat. Azt hiszem bebizonyítottuk, hogy pontosan ez történt."

"Tudjuk, melyik irányba kell elindulnunk, nyilvánvaló, hogy a csapat elkezdett ezen az úton haladni a Monaco és Montreal közötti, kéthetes szünetben. Ezek a dolgok nem varázsütésszerűen, egyik éjjelről a másikra születnek meg, de jó munkát végeztünk az analízissel, hogy hol kell javulnunk."

A csapatfőnök, Eric Boullier szerint létfontosságú a csapatnak, hogy az augusztusi egy hónapos szünetig hátralévő négy versenyen még párszor legalább a dobogóra álljanak.

"Szükségünk van egy vagy két dobogós helyezésre ahhoz, hogy megszilárdítsuk a helyzetünket az elit csapatok között, és hogy versenyképesek maradjunk a Mercedes GP előtt, amely sokat javult a szezonban. Nekünk az a legfontosabb, hogy megőrizzük a pozíciónkat a legjobb négy között a konstruktőrök versenyében" - nyilatkozta Boullier.

Petrov szerint nemcsak az autó lassúsága, hanem több rossz utasítás és hibák miatt is elszalasztottak lehetőségeket jobb eredmények elérésére.

"Szerintem sokkal-sokkal többre vagyunk képesek" - mondta az orosz versenyző.

"Tudom, hogy korábban is ezt mondtam, de tényleg így gondolom. Vannak jó eredményeink, de együtt nagyobb dolgokat is elérhetünk. Néha én hibázom, néha a bokszkiállásaink lehetnének jobbak, de általánosságban úgy gondolom, hogy feljebb léphetünk egy szintet. A minimális szintre kell leszorítanunk a hibákat, és akkor elkezdenek majd jönni a pontok" - tette hozzá Petrov.