Vágólapra másolva!
A McLaren versenyzői időt vesztettek a Kanadai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésének két megszakításával, s bár optimisták, a szokásosnál szorosabb versenyre számítanak.

Lewis Hamilton és Jenson Button egyaránt úgy véli, Montrealban szorosabb küzdelem fog kibontakozni a McLaren, a Red Bull és a Ferrari - sőt a Mercedes - között, mint az utóbbi néhány futamon.

Hamilton a Kanadai Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén a 6. helyet szerezte meg, majd délután annak ellenére is felkapaszkodott negyediknek, hogy egy bal hátsó defekt miatt nem tudott mért kört megtenni a gyorsabb szuperlágy gumikkal. Igaz, az élbolyból senki nem bonyolított le időmérő-szimulációt.

"A P2-ben szerintem az egyik balesetből a pályára került törmelék okozhatta a defektemet, mert éppen csak kihajtottam a bokszból, amikor éreztem, hogy az autóm fara hirtelen kitör" - magyarázta Hamilton, aki azonban optimista volt. "Ettől függetlenül sok alkatrészt le tudtunk tesztelni. Még keresem az optimális balanszot, és nem vagyok benne biztos, melyik irányt akarom követni a beállítások terén, úgyhogy este leülök a mérnökökkel elemezni az adatokat."

"A hosszú etapokon remek tempót diktáltunk; a gyorsaságunk adott. A Red Bull, a Ferrari és köztünk ismét nagyon szorosnak ígérkezik a küzdelem, ezért az időmérőre jól be kell állítanunk az autónkat."

Button mindkét edzésen 5. lett, de kissé bosszús volt a délutáni piros zászlók miatt. Csupán 12 ezredmásodperccel maradt le Hamiltontól.

"Nagyon nehéz hatékonyan változtatni a beállításokon, amikor ennyi piros zászlós megszakítás van" - mondta. "Teljesítettünk hosszú etapokat az opciós (szuperlágy) gumikkal is; fontos volt, hogy minél több kört tegyünk meg velük. Csupa hasznos információt gyűjtöttünk, és bízunk benne, hogy alacsony üzemanyagszint mellett még tovább tudjuk csiszolni a balanszot."

"A szuperlágy gumikat kevés benzinnel nem próbáltuk ki, mert közbejött a két megszakítás, ezért a délutáni edzés végén csak feltankoltuk az autónkat, és úgy mentünk ki a pályára. Örömteli, hogy az autónk magas üzemanyagszint mellett meglehetősen jónak tűnt. A Red Bull, a Ferrari, a Mercedes és mi is gyorsak vagyunk - szerintem itt kicsit szorosabb lesz a küzdelem, mint az utóbbi néhány futamon."

A McLarent irányító Martin Whitmarsh hozzátette, hogy bár a csapat mindkét versenyzője elégedett volt a balansszal, "a beállítások csiszolásával még foglalkozniuk" kell.