Vágólapra másolva!
Michael Schumacher csapattársához, Nico Rosberghez hasonlóan belátja, hogy a Mercedes az éllovasokra idén már valószínűleg nem jelent fenyegetést. Leginkább a szélsőséges gumikopással küzdenek.

Michael Schumacher tisztában van vele, hogy a Mercedes W02 - dacára annak, hogy a tervezését tavaly szándékosan korán kezdték meg, hátha ezzel lépéselőnyre tesznek szert - nem sikerült elég jól a világbajnoki küzdelemhez, de úgy véli, 2012-re még sokat tanulhatnak vele.

"Dolgozunk rajta" - jelentette ki Montrealban. "Minden, amit idén felszerelünk az autónkra, jövőre is fontos lehet. Sok időt veszítünk a problémáink megoldásával, miközben mások fejlődnek. Ezt még idén orvosolnunk kell, különben jövőre is tovább fogjuk vonszolni a gondjainkat."

Noha a Mercedes jogelődje, a Brawn GP 2009-ben megnyerte a világbajnokságot, azt az autójukat a Honda erőforrásaival építették. A csapat azóta teljesen más alapokra került, ezért Schumacher szerint nem szabad megfeledkezni róla, hogy "még valami új van épülőben."

"Biztos vagyok benne, hogy Ross (Brawn) és én tudjuk, hogyan kell belülről felépíteni egy csapatot, márpedig ennek a csapatnak a hozzáállása a helyes irányba mutat" - vélte Schumacher, aki 1996 és 1999 között négy éven át küszködött a Ferrarival, mielőtt a következő öt évben mindig megnyerte a világbajnokságot. " Csak minden időbe telik. A Red Bullnak négy-öt évre volt szüksége. A Ferrarinak ugyancsak ötre. Nem tudunk varázsolni, fél évbe belesűrítve mindent."

Schumacher csapattársa, Nico Rosberg elismerte, hogy a Mercedes elsősorban a túlzott gumikopás miatt szenved, ami két héttel ezelőtt, Monacóban is megkeserítette a versenyüket.

"Az autónk egyszerűen szétgyilkolja a gumikat a versenyen. Ezzel eddig egész évben gondunk volt" - mondta. "Még Malajziában és Isztambulban is, ahol a 3. helyet szereztük meg az időmérőn, a versenyen nagyon küszködtünk a hátsó gumikkal. Ez tehát egy általános jellegű probléma."

"Ezért lesz fontos számunkra a mostani hétvége, mert ez a pálya nagyon koptatja a hátsó gumikat. Oda kell figyelnünk rá, hogy elvégezzük azokat a változtatásokat, amelyek révén enyhülnek a gondjaink."

Forrás: Mercedes
Schumacher és Rosberg már 2012-re gondol

Míg a Ferrari túl kíméletes a gumikkal, s így jellemzően akkor ütőképes, ha a szuperlágy és a lágy keverék van használatban, a Mercedes épp ellenkezőleg, a keményebb Pirelliken szólhat bele az élen zajló küzdelembe. Rosberg ezért - noha az első szabadedzést megnyerte - nem osztja a McLaren-es Jenson Button véleményét, aki szerint a Mercedes Kanadában pozitív meglepetést okozhat.

"Az autónkban megvan a potenciál, csak meg kell találnunk vele a megfelelő utat" - mondta. "A fejlesztéseink eddig nem igazán váltak be. Vagy talán beváltak, de ez nem volt egyértelmű, mert közbejöttek más problémák."