Vágólapra másolva!
Az anyagi gondokkal küszködő belga futam körüli vita lehet a Francia Nagydíj visszatérésének kulcsa.

Visszatérése óta aggódnak a Belga Nagydíj szervezői a futam fenntarthatóságáért, a magas versenyrendezési díjak miatt nem kecsegtet túl sok haszonnal a Forma-1-es verseny, ráadásul a helyiek is folyamatosan támadják a nagy zaj miatt. Egy friss ötlet kihúzhatja a csávából a belgákat - egyszersmind a Francia Nagydíjnak is esélye adódna a visszatérésre.

A magny-cours-i verseny a 2008-as szezon után esett ki a naptárból "gazdasági problémák" miatt. Azóta hiába próbálkoztak a visszatéréssel a franciák, akik most taktikát váltva bejelentkeztek a belga szervezőknél. A Le Journal Du Dimanche című lap beszámolója szerint azzal az ötlettel álltak elő Franciaországban, hogy a két helyszín rotációs rendszerben, felváltva rendezzen versenyt.

"Igen, korábban már megkérdeztek erről a francia illetékesek" - erősítette meg a hírt a Belga Nagydíj menedzsere, Andre Maes. "Ez érdekes lehet, úgyhogy várok a további hírekre és fejleményekre" - tette hozzá.