Vágólapra másolva!
A Renault egykori főnöke arra gyanakszik, hogy Sebastian Vettel és Mark Webber autójának "csak a színe" egyforma.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A szókimondásáról híres Flavio Briatore, akit a 2008-as szingapúri ütközésbotrány miatt annak idején kitiltottak a Forma-1-ből, a Red Bull elfogultságával magyarázza, hogy Sebastian Vettel idén nagyobb előnnyel veri csapattársát, Mark Webbert, mint korábban.

Noha Webber a múlt hétvégi Spanyol Nagydíj időmérőjén idén először legyőzte Vettelt, a rajtnál azonnal visszaesett mögé, így ebben az évben a mezőnyben egyedüliként még egyetlen versenykört sem töltött csapattársa előtt. Melbourne-ben 8, Isztambulban 4 tizedmásodperccel kapott ki Vetteltől a Q3-ban.

A korábban a Benettont, majd a Renault-t irányító Briatore szerint ezt nem lehet pusztán azzal megmagyarázni, hogy Vettel megtáltosodott a tavalyi világbajnoki győzelemtől. "Remélem, hogy a Red Bull elég nagy csapat, s így képes egyforma autót biztosítani mindkét versenyzőjének, de ha valami közbejön, mindig Mark autója romlik el" - nyilatkozta a Gazzetta dello Sport-nak annak ellenére, hogy Barcelonában Vettel RB7-esében döglött be a KERS.

"Tudom, hogy a versenyzésben szerencsére is szükség van, de ha a rulettben mindig ugyanaz a szám jön ki, akkor biztosan mágnes van alatta. Nem vonom kétségbe (a csapatfőnök Christian) Horner becsületességét, a történtek azonban furcsának tűnnek."

"Az F1-nek is jót tenne, ha Webber sikeres volna, mert ő lehetne Vettel egyetlen igazi kihívója, és a közönség 90 százaléka neki szurkolna. Olyan izgalmas párharc alakulhatna ki közöttük, mint annak idején (Ayrton) Senna és (Alain) Prost között. Nekik azonban egyforma autójuk volt, míg szerintem a két Red Bullnak csak a színe ugyanolyan."

Briatore, aki nem mellesleg Webber menedzsere is, hozzátette, hogy Vettelt nem is sorolja a mezőny legjobbjai közé. Szerinte Fernando Alonso és Lewis Hamilton azok. "Kíváncsi vagyok, mire lennének képesek ők a Red Bull-lal. Talán mindenkit leköröznének" - vélte.

"Vettel szép munkát végez, nem hibázik, és ha így folytatja, két-három versenyen belül már biztos lehet a világbajnoki győzelmében. Ugyanakkor nem titok, hogy a Red Bullé a legjobb tervezőmérnök. Adrian Newey az F1-es mérnökök (Leo) Messije."

Vettel öt forduló után 41 ponttal előzi meg a 2. helyezett Hamiltont az összetettben, míg Webberrel szemben már 51 pont az előnye.