Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton eksztázisba esett, amiért Monacóban versenyezhet, és a csütörtöki edzésnapon annyira elégedett volt McLarenjével, hogy a győzelmet tűzte ki célul.

A McLarennél a győzelmet is elérhetőnek tartva várják a folytatást Monacóban, ahol Lewis Hamilton csak egyetlen tizedmásodperccel volt lassabb a ferraris Fernando Alonsónál a csütörtöki edzésnapon.

A brit versenyző, aki a pálya első és utolsó szektorában mindenkinél jobb részidőt ért el, ódákat zengett a különleges vezetési élményről, és mind alacsony, mind magas üzemanyagszintnél elégedett volt McLarenjének balanszával is.

"Fantasztikus vezetni itt! Imádom az időjárást, imádom a pályát. Minden egyes kört élvezek - Monaco a pilótafülkéből nézve a legszebb!" - lelkendezett. "Imádok itt versenyezni, ez a legjobb dolog, amit valaha csináltam. Nagyon izgalmas. Az ember nem engedheti meg magának, hogy hibázzon, és fantasztikus érzés az autóban ülni, amikor egyik rázókőről a másikra ugrál. Meg akarom nyerni ezt a versenyt!"

Hamilton, aki 21 ezredmásodperccel jobb kört futott ma, mint egy évvel ezelőtt, hozzátette, hogy a KERS és a dönthető hátsó szárny használatát szombaton még tovább fogja csiszolni.

"Nagyon elégedett vagyok az autóm balanszával, sikerült elkerülnöm a korlátokat is, de a küzdelem szoros lesz" - vélte. "A DRS-hez és a KERS Hybridhez hamar hozzá lehet szokni, bár valójában csak a célegyenesben és a hegyre felfelé használjuk őket; a lassabb részeken kevésbé. Talán az időmérőre találok még néhány pontot a pályán, ahol bevethetőek lesznek, de ezeket inkább megtartom magamnak!"

A McLaren másik versenyzője, Jenson Button mindössze 0.220 másodperccel volt lassabb csapattársánál, bár Nico Rosberg így is beférkőzött közéjük. Ettől függetlenül Button sem volt kevésbé optimista.

"Az első kör mindig sokkoló ezen a pályán, mert az aszfalt borzasztóan csúszik. Miután azonban javul a tapadás, az autónk remekül megy, nagyon jó móka vezetni odakint" - mondta ő is."

"Jobban érzem magam az autóban, mint tavaly, bár néhány részletet még csiszolnunk kell. Viszonylag gyorsnak tűnünk, a küzdelem azonban nagyon kemény. A gumikopás sokkal enyhébb, mint a többségünk várta. A szuperlágyakkal is teljesítettem egy hosszú etapot, s míg romlott a teljesítményük, mégis elviselhető maradt. Ugyanez érvényes a keményebb keverékre is. Egyelőre azonban így is nehéz megítélni, hogy vasárnap délután milyen stratégia válik majd be a legjobban."

Ugyanígy vélekedett Hamilton is, miután látta, hogy Vettel a délutáni edzés végén egy 22 körös etapot is megtett a szuperlágy Pirellikkel, Button pedig 18 kört teljesített velük egyvégtében gond nélkül. A csapatfőnök Martin Whitmarsh ugyanakkor nemcsak a Red Bullt, hanem a Ferrarit és Mercedest is veszélyes ellenfélnek ítélte.