Vágólapra másolva!
Egyhangúlag negatív fogadtatásban részesült a Pirelli új, az eddiginél keményebb gumija, amit a Spanyol Nagydíjon fognak először bevetni.

A versenyzők körében a Spanyol Nagydíj pénteki edzésnapján nem aratott osztatlan tetszést a Pirelli új, "szuperkemény" keverékű gumija, amit először két héttel ezelőtt, az isztambuli tréningen próbálhattak ki, de élesben most hétvégén használnak majd először. A legtöbben úgy érezték, szinte lehetetlen feltornázni üzemi hőmérsékletre, és nem biztosít elég tapadást sem.

A McLaren-es Lewis Hamilton szerint "katasztrofális vezetni" az új slickekkel, mert "két másodperccel lassabbak az eddigieknél, és nem is tartanak elég sokáig. Fogalmam sincs, miért ezeket hozták ide, hiszen a régebbi változat egész jó volt."

"Azt gondolom, két és fél másodperccel lassabbak vagyunk ezekkel a gumikkal, mint kellene. Aztán amikor átváltunk a lágyakra, hirtelen minden fantasztikus lesz. Szerintem a legtöbben inkább azokat fogják használni."

Hamilton csapattársa, Jenson Button megjegyezte, hogy az új Pirellik "kemények, súlyosan kemények", ezért azt várja, hogy a versenyen mindenki csak az egyetlen, kötelező etapra veti majd be azokat. Fernando Alonso pedig úgy véli, ezek a gumik annyira lassúak, hogy Barcelonában még az eddigi időmérők első etapjából a kemény Pirellikkel továbbjutó Red Bullnak is muszáj lesz feltennie a lágy slickeket a Q1-ben, ha nem akar kiesni.

A ma mindkét szabadedzést az 1. helyen záró Mark Webbernek viszont Hamiltonnal ellentétben az volt a véleménye, hogy az új gumik tartósabbak a régieknél. Ő a szettek között érzett megmagyarázhatatlan különbségeket.

"Az első garnitúrám tűrhető volt, elég jó etapot teljesítettünk vele, de a második rejtélyesen viselkedett az autómon" - mondta. "Azokból nem sikerült olyan teljesítményt kisajtolnunk, mint szerettünk volna. Végső soron azonban még a Pirelli és mi is csak tanulgatunk."

A Pirelli a versenyzői kritikákra reagálva védelmébe vette az új gumikat, azt állítva, hogy éppen a lágyak és a kemények közötti, eddig túl kicsinek tartott teljesítménykülönbséget akarta növelni velük.

"A szabadedzésekről érkező első visszajelzések megerősítik, hogy ez sikerült is" - mondta a Pirelli sportprogramjának főnöke, Paul Hembery. "Ezek a gumik durván 10 körrel tartósabbak, mint az előzőek, s míg ezért természetesen be kellett áldozni valamennyit a teljesítményből, ami a csapatok egy részének óhatatlanul nem tetszik, a lágy és a kemény keverék közötti különbséget hangsúlyosabbá tette."

Mások azonban, köztük Rubens Barrichello, úgy érezték, hogy vasárnap a gumik keménysége ellenére is négy kerékcserére lehet majd szükség a versenytáv teljesítéséhez, akárcsak Isztambulban.