Vágólapra másolva!
Műszaki hiba és rossz gumiválasztás miatt Mark Webber óriási meglepetésre kiesett a Kínai Nagydíj szombati időmérőjének első etapjából és csak a 18. helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.

Rég fordult elő, hogy Mark Webber kiesett volna az időmérő edzés valamelyik etapjából, ám Kínában ez már a Q1-ben sikerült neki. Az ausztrál vesztét az okozta, hogy kemény keverékű gumin küldték ki, pedig hatalmas különbség volt az időeredményekben a kemény és a lágy keverék között. A Red Bull túlzott önbizalomról tanúskodó taktikája tehát nem jött be, azt hitték, az autó annyira jó, hogy Webber kemény gumin is simán be fog férni a Q2-be. Nem jött be, ráadásul az ausztrált még műszaki probléma is hátráltatta, mert a KERS - a reggeli szabadedzés után - ismét nem működött jól az autójában. Csapattársa, Vettel szintén kemény gumin és KERS-szel nyolc tizeddel ment jobb időt nála (1:35.674), és könnyedén továbbjutott a Q2-be.

"Ez egy nagyon bosszantó nap számomra. Nem mentek rendesen a dolgok már a harmadik szabadedzésen, aminek az árát végül a Q1-ben fizettem meg azzal, hogy kiestem. Azt hittük, hogy elég lesz kemény keverékű gumikkal kimenni, meglesz a sebesség, de sajnos tévedtünk. Nem is emlékszem, hogy mikor estem ki utoljára a Q1-ben, úgyhogy összességében nagyon rossz napot tudhatok magam mögött" - nyilatkozta a csalódott ausztrál, aki nem tehetett a taktikai hibáról, mivel nem ő hozta a döntést.

A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner annyit jegyzett meg az időmérő után, hogy a gumiválasztás a csapat döntése volt, tehát nem Webber felelősége, hogy nem jutott tovább. "Azt hittük, hogy beválnak majd a kemény gumik, hiszen elég meleg volt, ám nem tudtak úgy felmelegedni, hogy hozzák a szükséges időt. Utólag persze, már könnyű okosnak lenne, hogy lágy keveréket kellett volna használni. Több mint egy éve nem fordult elő, hogy ne sikerült volna mind a két autónkat behozni a Q3-ba."

Forrás: AFP

"Csak egy szóval tudom leírni a mai napunkat, ez pedig a vegyes" - mondta Cyril Dumont, a Renault motorsport részlegétől. "Nagyon jó eredmény, hogy Sebatian három versenyen, három pole pozíciót tudott elérni, ugyanakkor bosszantó, hogy Marknak nem jött össze jobb eredmény. Sajnos a ma reggeli szabadedzésen problémák adódtak a KERS-szel Mark autójában, így nem is tudtuk azt rendesen használni az időmérőn. Nincs kétségem afelől, hogy holnap kemény verseny lesz és Mark visszakerül az őt megillető pozícióba."