Vágólapra másolva!
Kínos bakit követett el a sanghaji repülőtéren az egyik kínai határőr. Fernando Alonsónak nézte Sebastian Vettelt.

Sebastian Vettel és Fernando Alonso két teljesen különböző karakter, egy kínai határőrnek mégis sikerült összekevernie őket a sanghaji repülőtéren. A Red Bull-osok nagy része az MH388-as járattal érkezett Kuala Lumpurból Sanghajba, ahogy ilyenkor lenni szokott, a hatóságok kiemelt figyelemmel fogadták őket.

Csakhogy az egyik határőr nem ismerte fel a szőke hajú Vettelt, "Fernando! Fernando Alonso!" kiáltással üdvözölte. A német csapattársa, Mark Webber rögtön vette a lapot, és odaszólt a világbajnoknak: "Gyerünk Fernando, te jössz!"

Ha Vettel a Kínai Nagydíjat is megnyeri, beállítja Ayrton Senna, Nigel Mansell és Michael Schumacher rekordját, korábban ők kezdtek három futamgyőzelemmel egy-egy szezont. Zsinórban egyébként ötszörös győztes lehet Vettel, hiszen nemcsak a szezon első két, hanem az előző idény utolsó két versenyét is ő nyerte.