Vágólapra másolva!
Bár egyik Toro Rosso-pilóta sem ért el pontot Malajziában, a csapat szerint csak egy technikai hiba miatt nem sikerült a pontszerzés.

Sepangban egyformán teljesített a két Toro Rosso, Sebastian Buemi a 13., míg Jaime Alguersuari a 14. helyen zárt. Korábban arról számoltunk be, hogy a melbourne-i verseny után kisebbfajta belháború tört ki a Toro Rosso istállón belül, ám úgy tűnik, mostanra sikerült megoldani a konfliktust.

Buemi szerint a bokszutca kihajtójában veszítette el pontszerző reményeit.

"Jól indult a verseny, lehagytam Rosberget, és jól is ment az autó, sikerült megközelítenem Schumachert és Kobajasit. Aztán az első bokszkiállásom után úgy tűnt, hogy a sebességkorlátozó rendszer nem kapcsolt be. Azonnal újra megnyomtam a gombot, mire a rendszer kikapcsolt, ettől persze túlságosan felgyorsultam, ami miatt tíz másodperces bokszkiállásos büntetést kaptam. Kicsit súlyosnak éreztem a dolgot, de hát ez van, a stop&go büntetéssel nagyon sok időt vesztettem. Az eset után igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, de sajnos ez is kevés volt ahhoz, hogy lehagyjam a Force Indiákat, és legalább a 9. helyen érjek célba. Csak kétszer kellett a gumik miatt kiállnom, igaz, a végére nagyon elkoptak" - nyilatkozta Buemi a futam után.

Alguersuari is a gumik rendkívül gyors kopására panaszkodott a verseny végén.

"Konzultálnom kell a mérnökeimmel, világosan kell látnunk, mi történt: az egész versenyen lassúak voltunk, a gumik pedig hihetetlen ütemben koptak, jóval gyorsabban, mint a pénteki szabadedzésen. Sokat kellett küzdenem, hogy tisztán tartsam a gumikat, de így is minden körben romlott a teljesítményem. Az egyetlen pozitívum a remek rajt volt, többeket is lehagytam, de aztán nem tudtam tartani magam az élen haladókkal szemben. A nehézségeket látva már az is nagy szó, hogy be tudtam fejezni a versenyt, ez volt a legtöbb, amit tehettem" - mondta a spanyol pilóta.

Forrás: Scuderia Toro Rosso