Vágólapra másolva!
Egy második, valamint egy hetedikből lett nyolcadik helyezéssel fejezte be a Maláj Nagydíjat a McLaren. Lewis Hamiltonnak csőstül jött a baj, az angolok Jenson Button sikerével vigasztalódnak.

"Nem lehet elégedett, aki a második helyről indul, végül hetedikként fut be, de hát erről szól a verseny (Hamilton Alonsóval vívott szabálytalan csatája miatt azóta 20 másodperc büntetést kapott, így a nyolcadik helyre csúszott - a szerk.). Túl kell tenni magunkat rajta, és továbblépni. A rajtnál kívülről mentem a kanyar felé, beszorultam, nehéz volt elkerülni, hogy nekimenjek Jensonnak vagy Nicknek. Verseny közben elkopott a gumim, hamarabb cseréltünk, mint kellett volna, ezért elfogyott a végére. Reméltem, hogy be tudom fejezni a versenyt a kopott gumikkal, de nem bírták, ezért megint ki kellett mennem cserélni" - nyilatkozta a verseny után Lewis Hamilton.

"Több tényező is nagyon megnehezítette ezt a hétvégét: a csúszás a bokszban, kergetőzés több autóval, amikor próbáltam vigyázni a gumira, és a koccanás Fernandóval. Túl közel jött, és amikor a két autó összeért, nem csak a saját szárnyát, hanem az én autóm padlóját is összetörte. Nem tudom, mennyi leszorítóerőt vesztettem ezzel. Nem a legjobban sikerült napok egyike a mai, de Kínában már győzni akarok, én mindig csak előre nézek" - tette hozzá Hamilton.

"Jenson kiválóan versenyzett, keményen nyomta, amikor kellett és óvatosan bánt a gumikkal, amikor arra volt szükség, az eredmény pedig egy jól megérdemelt második hely. Lewisnak nehéz futama volt, a gondjai az első kanyarban kezdődtek, amikor Nick (Heidfeld) váratlanul előrejött a hatodik helyről, és beszorította. Hiába próbálta visszaszerezni a helyet, vigyáznia kellett a gumikra is. Persze ahogy ő is mondta, erről szól a verseny. Ma hétszer álltunk ki a bokszba, hat esetben kevesebb mint négy másodperc alatt végeztünk, csak az egyik tartott hat másodpercig és ez teljesen véletlenül éppen Lewisé volt" - mondta Martin Whitmarsh a McLaren csapatfőnöke.

"Nem tudtuk eldönteni, hogy feltegyük-e neki az esőgumit, végül máshogy döntöttünk, ezzel sem járt jól, mert újból ki kellett jönnie, de ez volt a legbiztonságosabb megoldás. A gumikopás mindenkinek gondot okozott, ilyenkor mindig érdemes a pilótára hallgatni. Ettől függetlenül az a 22 bajnoki pont jól jött, van mire építenünk Sanghajban. A csapat jól teljesített az elmúlt napokban, most arra összpontosítunk, hogy Kínában felvegyük a harcot a Red Bullal" - egészítette ki nyilatkozatát Whitmarsh.

Forrás: McLaren