Vágólapra másolva!
Felipe Massa és Fernando Alonso is jobban teljesített a futamon, mint az időmérőn, mégsem lehetnek elégedettek az 5. és a 6. helyezéssel.

"Feltétlenül fejlesztenünk kell az autón, de az egyértelműen látszik, hogy a versenytempónk nagyon különbözött a kvalifikáción elérttől. Ettől függetlenül tudjuk, hogy nem mindegy, melyik rajtkockáról indulunk, úgyhogy ezen a téren mindenképpen fejlődnünk kell. Ami az én szereplésemet illeti, nagy kár, hogy értékes másodperceket vesztettünk az első bokszkiállásom alatt, amely után keményen kellett küzdenem, hogy a dobogó közelébe jussak. Lágy gumikkal jó tempót mentem, a keménnyel már kevésbé, nem úgy, mint Webber, aki plusz egy kiállással is előttem végzett" - nyilatkozta Felipe Massa a verseny után.

"Elégedett vagyok a versennyel, nem az eredménnyel, hanem azzal, hogy végre mutattunk valamit a képességeinkből, hogy tudunk még harcolni a dobogóért, ez sok erőt ad a következő versenyhez. Nem volt szerencsénk. Ha az állítható hátsó szárny működött volna, könnyedén meg tudtam volna előzni Hamiltont az egyenesben, de így keményen kellett harcolni. Jól védekezett, és sajnos összeért a két autó, a szárnyam letört, és be kellett mennem a bokszba, hogy kicseréljék, így elúszott a dobogós hely" - mondta Fernando Alonso.

Forrás: Ferrari

"Ez van, ma nem jött össze, talán majd legközelebb. A gumikkal jól taktikáztunk, ebben nem vagyunk lemaradva a többiektől. A mai szereplésünk alapján nem sok esélyünk van a győzelemre, de remélem, ez a helyzet hamarosan megváltozik. Tudjuk, hogy Sanghajban is nehéz dolgunk lesz, nem tudom, mennyit tudunk fejlődni addig. Hosszú még a bajnokság, és most nem adhatjuk fel" - tette hozzá a spanyol pilóta.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke sem elégedett: "Nem örülünk ennek az eredménynek, mert ma megvolt az esélyünk, hogy dobogóra lépjünk. Fernando hátsó szárnyának meghibásodásán és Felipe elhibázott első bokszkiállásán sok múlt. Nagy kár, mert a futamon sokkal versenyképesebbnek tűnt a 150° Italia, mint az időmérőn, vagy akár Melbourne-ben. Vettelt valószínűleg nem lehetett volna megfogni, de mindenki mással jó eséllyel vettük volna fel a versenyt" - nyilatkozta a csapat honlapjának.

Forrás: Ferrari

"Mindkét pilótánk jól versenyzett, a mi dolgunk, hogy egy jobb autót adjunk nekik. Olyan helyzetben vagyunk, amikor nem szabad hibáznunk, ha ki szeretnénk hozni magunkból a maximumot. Ezzel egyidejűleg nagyon sokat kell fejleszteni az autón, hogy megállja a helyét a legjobbakkal szemben is. Amilyen gyorsan csak lehet, kielemezzük az aerodinamikai tulajdonságokat, és talán már Kínában fel tudunk mutatni valamilyen látványos változást" - mondta el a csapatfőnök.

"Ma akár 18 pontot is szerezhettünk volna, de nem jött össze, ez keserűvé teszi az ember szájízét. Fernando már a dobogó közelében volt, amikor jött a koccanás Hamiltonnal, ezért szükség volt még egy bokszkiállásra. Sajnos kemény párharcot kellett vívniuk, mert a Ferrari hátsó szárnya nem működött. Felipe pedig az első kiállásnál vesztett értékes időt a bal első kerék rögzítése miatt, pedig ő is esélyes lett volna a dobogóra. A stratégiánkat három kiállásra állítottuk be, ami bevált. A gumik a versenyen végül mégsem koptak olyan gyorsan, mint pénteken. A 150° Italia jó versenytempót ment, ahogy Melbourne-ben kellett volna. Azzal a tapasztalattal búcsúzunk Malajziától, hogy rengeteg tennivalónk van még, mindenesetre az kiderült, hogy nem vagyunk annyira lemaradva, ahogy az időmérőn látszott" - egészítette ki kollegái nyilatkozatát Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója.

A verseny után Alonso 20 másodperces büntetést kapott, ám ez nem változtatott az eredményén, így maradt a hatodik.