Vágólapra másolva!
A venezuelai Pastor Maldonado mindkét pénteki szabadedzésen megverte Rubens Barrichellót a Williams istállónál.

A Williams az új első szárnyon kívül a Pirelli kemény keverékű prototípus gumiját és a KERS-t tesztelte délelőtt. Délután a versenygumikat és a nedves pályára való beállításokat próbálgatták.

Sam Michael, technikai igazgató: Délelőtt kisebb elektronikai problémák adódtak a KERS-szel, de délután már megbízhatóan működött. Elsősorban különböző új alkatrészek teljesítményét akartuk kiértékelni, és hosszabb szakaszokon is össze akartuk hasonlítani a kétféle gumi teljesítményét. A kétfajta Pirelli karaktere és teljesítménye hasonlónak tűnik, mint Melbourne-ben. Most arra koncentrálunk, hogy felkészítsük a kvalifikációra a két autót.

Pastor Maldonado: Úgy érzem, a mai nap jól sikerült. Az autó versenyképesnek tűnik, és jó benyomásokat szereztem. Van még mit fejlődni, nekem és az autónak is, de bizakodó vagyok a holnapi napot illetően. Azért pördültem meg, mert nagyon elkoptak a gumik, és már nagyon csúszkált az autó, amikor a bokszba készültem. Megpördültem, és a kavicságyban álltam meg. Szerencsére a szerelők gyorsan helyrehozták az autót, és még vissza tudtam menni az edzés végére.

Rubens Barrichello: Teljesítettük a tervet, minden rendben ment, de van még mit csiszolni a beállításokon, mielőtt holnap nekivágunk az időmérőnek. Nem vagyok teljesen elégedett az egyensúllyal, de a hosszú menetek jól sikerültek.