Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok szerint a lottóhoz hasonló nyerési esélyekkel indulnak a pilóták a Maláj Nagydíjon, ugyanis a verseny időpontjában kiadós esőre lehet számítani.

Egy évvel ezelőtt már elmosta az eső a Maláj Nagydíjat, és vasárnapra is nagy esőzést jósolnak, a futam helyi idő szerint délután 4-kor indul.

Michael Schumacher az Autosport portálnak elmondta, szerinte könnyebbséget jelent, hogy a verseny valószínűleg a biztonsági autó mögül indul. A német pilóta azonban így is nagyon trükkös versenyre számít, amelyet bárkinek van esélye megnyerni.

"Sokat segít, hogy valószínűleg már esőben kezdjük a futamot, így azzal a gumival indulhatunk, amelyikre szükség van, viszont később már döntéseket kell hozni, ami hasonló a lottózáshoz. Nehezíti a felkészülést, hogy nem tudtam vizes pályán edzeni télen. Barcelonában esett, de annyira állt a víz, hogy alig ülhettem autóba, érdekes kihívás lesz idén először kipróbálni."

"Nem vagyok tisztában az intermediate és a rendes esőgumi közti különbséggel, de a legtöbben így vannak ezzel. Szóval ez egy lutri lesz, lássuk, ki nyer" - nyilatkozta a Mercedes pilótája Sepangban.

"A futam eltolása is megoldás lehet, de elképzelhető, hogy később csak jobban esik majd. Ez az, amire Bernie vágyott, hogy izgalmasabb legyen a verseny, hát most biztos lesz min izgulni" - tette hozzá.

"Amíg biztonságosak a körülmények, engem nem zavar az eső".

Forrás: AFP