Vágólapra másolva!
Fernando Alonso szerint a lassú ausztráliai szezonkezdet ellenére bőven van még tartalék a Ferrariban.

Nem kezdte igazán jól a 2011-es szezont a Ferrari, Fernando Alonso a győztes Sebastian Vetteltől fél perccel lemaradva a negyedik helyen zárt Melbourne-ben. Előzetesen az esélyesek között emlegették a maranellóiakat, a csapat mégsem igazolta az elvárásokat.

Ugyan a Ferrari nem visz komoly fejlesztéseket Malajziába, Alonso szerint így is nagyot léphet előre az istálló. "Tudjuk jól, hogy javítanunk kell a teljesítményünkön, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a melbourne-i eredmény nem volt akkora tragédia" - nyilatkozta Alonso.

"Lesz néhány apró fejlesztés az autón, de semmi komoly. Koncentrálnunk kell a munkánkra, és meg kell értenünk, hogyan hozhatjuk ki a lehető legtöbbet az autóból. Biztos vagyok benne, hogy van még tartalékunk!"

"Jóslásokba felesleges lenne bocsátkozni, meglátjuk, hogyan alakul a hétvége. Malajziában gyorsan változik az időjárás, ez kicsit feszültebbé teszi a felkészülést. Nemcsak a pilóták dolgát nehezítik meg a hirtelen fordulatok, ez kihat az egész csapatmunkára: jó, ha a B és a C mellett egy D terv is akad."

Forrás: AFP