Vágólapra másolva!
Felipe Massa szerint hiba lenne, ha a Nemzetközi Automobil-szövetség mindkét malajziai egyenesben engedélyezné az állítható hátsó szárnyak használatát.

Még nem dőlt el, hogy a hétvégi Maláj Nagydíjon mikor lehet majd használni az idei F1-es szezon újdonságát, az állítható hátsó szárnyakat. Egyes elképzelések szerint a hátsó és a célegyenesben is használhatnák a pilóták a rendszert, előbbiben azért, mert hosszabb és még több sikeres előzéssel kecsegtet. Szakemberek szerint az eszköz használatával 20-25 km/órával növelhető a végsebesség.

Felipe Massa szerint hiba lenne, ha mindkét egyenesben engedélyeznék a szárnyak használatát. A ferraris úgy véli, hogy ezzel éppen ellentétes hatást érne el az FIA a show szempontjából, mert túlságosan könnyűvé válna az előzés. "Érdekes a szepangi helyzet, mert a hátsó egyenes hosszabb a célegyenesnél" - nyilatkozta Massa. "Egyelőre várjuk az FIA megerősítését, hogy melyik egyenesben, esetleg mindkettőben használhatjuk az állítható szárnyakat."

"Akkor lesz jó a döntés, ha a verseny a pilóták és nézők számára is érdekesebbé válik. Személy szerint nem vagyok biztos benne, hogy a szárnyhasználat mindkét egyenesben való engedélyezése a legjobb opció lenne, mert ez túl egyszerűvé tenné az előzést. Meg kell találni az arany középutat az előzési esélyek növelése és a túl sok helycsere között."

"Szepangban egymás után következik a két egyenes, így elképzelhető, hogy a pilóták nem is törekednének előzésre az első egyenesben. Ehelyett felkészülésre használhatják fel, hogy a második egyenesben könnyedén végrehajthassák a manővert."

Forrás: Ferrari