Vágólapra másolva!
A csalódást keltő melbourne-i nyitány után a Williams istállónak mindenképpen javítania kell Malajziában.

A Williams hosszú évek óta nem szerepel jól az F1-ben, bár minden szezon előtt titkos favoritként beszélnek róla. Melbourne-ben idén újra kudarcot vallott a brit csapat, sem Rubens Barrichello, sem Pastor Maldonado nem tudta befejezni a versenyt.

Sam Michael, a csapat technikai igazgatója természetesen komoly előrelépést vár a hétvégi malajziai futamon.

"Sepangban három, nagy sebességű, hosszú egyenes is van. Reméljük, ezeken a szakaszokon jobban érvényesül az állítható szárnyak hatékonysága, és könnyebb lesz előzni, mint Melbourne-ben" - nyilatkozta a csapat honlapjának Michael.

"Elkészültünk néhány aerodinamikai fejlesztéssel, és a KERS rendszerben is lesz javulás, reményeim szerint megoldjuk azokat a problémákat, amelyek az átalakító rendszerben jelentkeztek Melbourne-ben. A célunk az, hogy mindkét pilótánk pontszerző helyen érjen célba" - tette hozzá.

Barrichello - hasonlóan a pilóták többségéhez - az időjárástól tart leginkább.

"Malajzia egy igazán kellemes hely, nagyszerű lesz itt versenyezni, de az időjárás óriási terhet ró a pilótákra és az autókra egyaránt. Mivel a gumik még az átlagosnál is gyorsabban kopnak, mindenképpen egy nagyon jól összerakott autóra lesz szükség. Remélem, jól fogok teljesíteni, és sikerül néhány pontot szereznem a csapatnak!" - mondta a brazil versenyző.

"Nagyon nehezen indult a szezon, de most sokkal felkészültebbek vagyunk. Ausztráliában elért eredményeink ellenére bizakodóak vagyunk. 2009-ben a GP2 ázsiai sorozatában második lettem Malajziában, így jól ismerem a sepangi pályát. A jövőben a célunk nem lehet más, mint hogy minden futam után fejlődjünk, ami pedig engem illet, az időmérőn és a futamon is szeretnék bekerülni az első tízbe, és ez nem is tűnik elérhetetlen célnak"- fogalmazott a csapat újonca, Pastor Maldonado.