Vágólapra másolva!
Miután az új Pirelli gumik sikeresen bemutatkoztak a szezonnyitó melbourne-i futamon, az olasz gumigyártó cég vezetői már a hétvégi Maláj Nagydíjra készülnek, ami teljesen új kihívást jelent.

A sepangi pálya időjárási körülményei lényegesen eltérnek az Albert Parkétól. Ez a szezon egyik legforróbb pályája, de a korábbi évek tapasztalatai alapján esőzésre is van esély. Az átlaghőmérséklet 35°C körül van, a páratartalom rendszeresen nyolcvan százalék fölötti. 2009-ben a harmincegyedik körben le kellett inteni a futamot egy hatalmas zivatar után, tavaly pedig több pilóta is kiesett a kvalifikáción, ugyancsak a heves esőzés miatt.

A Pirelli ma bejelentette, hogy hasonlóan az Ausztrál Nagydíjhoz, egy kemény, illetve egy lágyabb keverékű abroncsot szállít a malajziai versenyre. A pénteki szabadedzésen további két, extra kemény keverékű abroncsot kapnak a csapatok tesztelés céljából.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy Malajzia egy teljesen más feladat, mint Melbourne volt"- mondta Paul Hembery, a Pirelli Motorsport igazgatója.

"Végig azt hangoztattuk, hogy Ausztráliában két-három bokszutca kiállással számolunk, de Malajziában ez a szám három-négy kiállásra nőhet. Azt mondják, nem kérdés, hogy lesz eső a hétvégén, akkor pedig bemutatkozhatnak az eső gumijaink. Nagyon várjuk már, hogy lássuk őket a pályán. Nem hiszem, hogy kész vannak az abroncsaink, ezért is küldünk a csapatoknak két extra slick gumit tesztelésre. Ezek a pénteki tesztelések remek alkalmat adnak, hogy adatokat és visszajelzéseket gyűjtsünk, ugyanakkor a csapatok ízelítőt kaphatnak az elkövetkező évek abroncsairól"- tette hozzá Hembery.