Vágólapra másolva!
Néhány milliméteres eltérés miatt zárták ki a Saubert az Ausztrál Nagydíjról, az ítélettel milliókat veszíthetett a csapat.

A svájci Blick megpróbált utánajárni, miért nem derült ki a múlt vasárnapi melbourne-i verseny előtt, hogy a Sauber szabálytalan hátsó szárnnyal érkezett Ausztráliába. Peter Sauber, a svájci istálló csapatfőnöke szerint kétféle szárnyat pakoltak be az idénynyitóra, a néhány milliméteres eltérés miatt szabálytalannak nyilvánított elemet csak vasárnap szerelték fel az autókra.

Tekintettel arra, hogy a középmezőnyben óriási a harc az F1-ben, a hetedik és nyolcadik hely elveszítése eurómilliókba kerülhetett az együttesnek. Van válasz arra is, hogy miért nem bukkantak rá hamarabb a szabálytalan alkatrészre.

"A szabadedzések előtt csak azt vizsgáljuk, hogy az autók megfelelnek-e a biztonsági követelményeknek" - árulta el Paul Gutjahr, a három melbourne-i versenybíró egyike. A hátsó szárnyak részletes vizsgálatát is csak a pontszerzőknél végezték el. Ez egyébként megszokott eljárás minden autósport eseményen.

Peter Sauber még nem tudja, hogy a felelőssé tehető, technikai igazgató James Keynek állásába kerül-e a hiba. "Hogyan tudnék válaszolni erre? Napokig tart, amíg mentálisan túltesszük magunkat ezen az egészen" - nyilatkozta a csapatfőnök.