Vágólapra másolva!
Az Ausztrál Nagydíjon készült fotókból kiderül, hogy ismét hajlékonyra tervezte a Red Bull autójának első szárnyát. Úgy tűnik, a tavaly sok botrányt keverő ügy idén is folytatódhat.

Tavaly az egyik legkomolyabb Forma-1-es botrány a hajlékony első szárnyak körül bontakozott ki. A Technikai szabályzat 3.15-ös pontja kimondja, hogy az állítható hátsó szárnyakon kívül minden, az autó rugózó részéhez (tehát a kocsitesthez) rögzített elemnek mereven rögzítettnek kell lennie, és nem mozdulhatnak el az autó ezen részéhez képest semmilyen körülmények között. Azt is kimondja szabálykönyv, hogy semmilyen aero-elem nem lehet az autó referenciasíkja (azaz a padlósíkja) alatt soha, így természetesen mozgás közben sem.

Ha az első szárny közelebb kerül az aszfalthoz, nagyobb leszorítóerőt képes generálni, ami gyorsabb kanyarvételt tesz lehetővé. Meg kell említeni, hogy 2010-ben, főleg a gyors kanyarokban volt jobb a Red Bull autója a mezőny többi autójánál. Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke akkor azt mondta, hogy egycolos (2,54 cm) szárnysüllyedés akár körönként egy másodperc előnyt is jelenthet.

Emiatt tavaly a Red Bullt érték támadások, ezért év közben az FIA szigorított az ellenőrzésen, 50 kg helyett már 100 kg-mal terhelték meg a szárnyak széleit, ilyen terhelés mellett legfeljebb 10 mm-t kerülhetett közelebb a talajhoz a szárny szélső része.

Forrás: Red Bull Racing, Lotus Renault
Forrás: Red Bull Racing, Lotus Renault

A csapatok honlapjáról szerzett fotók szerint a Red Bull 2011-ben is hajlékonyabb első szárnyat használ, mint a többi csapat, ez jól látszik az alábbi képen, ami a Red Bull Racing mellett a Lotus Renault autóját mutatja a pálya azonos pontján.

Az F1technical fórumában az egyik hozzászóló szerint a Red Bull-csapat egy merevítő elemmel játssza ki a technikai ellenőrzést, ugyanis azt arra a tengelyre szerelik, amelyre az FIA ellenőrei a súlyokat pakolják, így a vizsgálaton merevnek tűnik az alkatrész. A pályán, a légellenállás miatt azonban a merevítő elem körül a szárny első része még el tud hajlani, mert a legnagyobb terhelést a menetszéltől a szárny elülső része kapja, a tesztelt tengelytől előrébb. Olyan pletykák is terjednek a bokszban, hogy nem csak a szárny, hanem az orrkúp első része is hajlik terhelés alatt, nagy sebességnél.

Az ügynek egészen biztosan lesz folytatása. Akit a cikkbe tett képnél még szemléletesebb bizonyítékot szeretne, az kattintson ide, a Forma-1 egyik leghíresebb fotósának, Darren Heath-nek Ausztráliában készült összehasonlító fotójához.