Vágólapra másolva!
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner csípős megjegyzésekkel kommentálta a Mercedes sikertelen szezonnyitó futamát.

Michael Schumacher a melbourne-i hétvége előtt még a Red Bull legkeményebb ellenfelének nevezte a Mercedest, az évad első futamán azonban a hétszeres világbajnok és csapattársa is kénytelen volt a leintés előtt befejezni a versenyt. Már a kvalifikáció sem a várakozások szerint sikerült, csak Rosberg került be a Q3-ba, de ő is közel két másodperccel maradt el Sebastian Vettel leggyorsabb körétől. Majd a versenyen Schumacher autója már az első körben megsérült Alguersuari miatt, Nico Rosbergé pedig Barrichello elhibázott manővere miatt hibásodott meg.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csípős megjegyzéssel kommentálta a Mercedes gyári istállójának szenvedését a Bildnek: Mindkét incidens kapóra jött a Mercedesnek, így legalább senki sem látta, milyen gyengén szerepelnek.

"Nem tudom megmondani, mire lettem volna képes, mert az autóm már a harmadik kanyarban összetört, de biztos, hogy nem lett volna könnyű dolgom" - nyilatkozta Schumacher a verseny után. "A bíztató téli tesztek után teljesen más elvárásokkal vágtunk neki a versenynek" - tette hozzá. A Mercedesnek problémái voltak a KERS-szel is, erre Norbert Haug így reagált: A pánik és a kapkodás a legjobb recept a bukásra.